Az ember tragédiája 1. címmel tartanak bemutatót Székesfehérváron
Dátum: 2018. október 11., csütörtök, 12:00

Székesfehérváron 200 évvel ezelőtt kezdődött a magyar nyelvű színjátszás hivatalos pártolása, ennek tiszteletére a Vörösmarty Színház december első hétvégéjén mutatja be Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiája 1. címmel.

A darabot a társulat művészeti vezetői, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János igazgató rendhagyó módon közösen állítják színpadra, a bemutatót december 1-jén tartják - hangzott el a produkció hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Szikora János elmondta: a színház felkérésére négy neves író, Márton László, Tasnádi István, Térey János és Závada Pál "folytatja" a művet újabb színek megírásával. Az új darabot Az ember tragédiája 2. címmel a következő évadban szintén a társulat művészeti vezetőinek rendezésében láthatja a közönség.

Az ember tragédiáját négy részre osztották, egyes részeit más-más színészekkel állítja színpadra a négy rendező. Hargitai Iván elmondta: mindegyik szín egy új kezdet, így tudják egymást váltani a rendezésben. Szikora János hozzátette: az egyes epizódok stilárisan eklektikusak lesznek, de szellemi kohézió tartja őket össze. Mint Horváth Csaba kiemelte: a társulat egységes játéka is segíti, hogy a néző koherens produkciót lásson.

A négy rész díszlete - amelyet Bátonyi György tervezett - azonos, a jelmezeket azonban különböző alkotók - Benedek Mari, Kárpáti Enikő, Sántha Borbála és Berzsenyi Krisztina tervezi, a dramaturg Perczel Enikő és Tucsni András.

Az ember tragédiáját a Vörösmarty Színház fennállása óta még nem mutatták be. Az előadás színrevitelében szinte a teljes társulat részt vesz.

Az első rész - az első négy szín - Szikora János rendezésében látható, a rendező ezt spirituális résznek nevezte. Mint mondta, ez a rész egy rítussal kezdődik, amely az olvasás, a társulat közösen olvas a színpadon. Ebben a részben Az Úr szerepében Gáspár Sándor, Luciferként Lábodi Ádám, Ádám szerepében Kovács Tamás, Évaként Osváth Judit látható.

Horváth Csaba, aki az egyiptomi, az athéni és a római színt állítja színpadra, elmondta: a három történet három nagyhatalom centrumában játszódik. Elsősorban az érdekelte, hogy milyen viszonyt ápol a közösség és az egyén ezekkel a hatalmi szerkezetekkel, hogyan vitatkozik ezekkel az ember. Évát Varga Mária, Ádámot Hirtling István, Lucifert Tűzkő Sándor alakítja.

Hargitai Iván négy színt állít színpadra - a bizánci színt, majd Prága, a francia forradalom és újra Prága következik. A bizánci színben Ádám Andrássy Máté, Éva Kárkay Rita, a prágaiban Ádám Krisztik Csaba, Éva Kiss Diána Magdolna, míg Lucifert Kuna Károly játssza.

Bagó Bertalan, aki a szöveg modernségét emelte ki, a londoni, a falanszter, az űr és az eszkimók színét rendezi meg. Lucifert és Ádámot Nagy Péter és Kádas József alakítja, akik az ember két oldalát mutatják meg, míg Éva Ballér Bianka lesz.

Szikora János arról beszélt, hogy egy színház akkor veszi elő Az ember tragédiáját, ha a társulatnak fontos mondandója van a világról. A négy rendezőt az a felvetés is érdekelte, hogy vajon Madách hogyan folytatná a művét, milyennek írná meg a többi színt és a többi színben Ádámot, Évát és Lucifert. Milyennek látná az újkori történelmet?

Perczel Enikő dramaturg elmondta: mindegyik írónak meg kell találnia a saját korát, amely őt érdekli. Semmilyen megkötést nem adtak számukra, az egyetlen összekötő kapocs, a három főszereplő, Ádám, Éva és Lucifer. Az írók úgy dolgozhatnak, hogy a másik munkáját is nyomon követhetik.

Szikora János elmondta: kétszáz éve, hogy Székesfehérvári Színjátszó Társulat néven létrejött vándorszínészekből - köztük a kor legnevesebbjeivel - egy viszonylag állandó társulat. Borsod megye után Székesfehérváron is felismerték, hogy a magyar nyelvű színjátszás, ha nem pártolják, nem fog megerősödni. Közadakozásra szólították fel a nemeseket és a polgárokat, így a színészeknek fizetést tudtak adni, ingyen kaptak szállást és játszóhelyet, amely a Pelikán Fogadó volt. Hozzátette: a Pelikán Kamaraszínház utcafronti bejárati kapuját szeretnék felújítani, ezért adománygyűjtést indítanak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„ Ami lámpafényben igaz, az nem mindig igaz napfényben."
Joseph Joubert
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ