Závada Pál darabjának ősbemutatója a Szegedi Nemzeti Színházban
Dátum: 2018. október 11., csütörtök, 12:37

Závada Pál Az utolsó üzlet című színművének ősbemutatójára készül a Szegedi Nemzeti Színház, a darabot november 23-tól Lukáts Andor rendezésében láthatja a közönség - tájékoztatta a kulturális intézmény kedden az MTI-t.

A Kossuth-díjas rendező szerint kifejezetten nehéz darabra készülhetnek a színészek, amely sok munkát igényel, előbb meg kell érteni magát a művet ahhoz, hogy közelebb tudjanak kerülni hozzá.

Závada Pál - mint mondta - sok év után, nagy örömmel tért vissza Szegedre, ahol gimnáziumi éveit töltötte.

Az író darabjában valós és fiktív alakok egyaránt szerepelnek. A második világháború idején játszódó történet főszereplői az ország legnagyobb vállalatbirodalmának tulajdonosai, akiket zsidó származásuk miatt üldöznek. Megmenekülésük fejében a gyáraikat és birtokaikat adják át az SS-nek.

Az utolsó farsangra összegyűlnek a családi kastélyban. Aggodalmaik kettősek: egyrészt hogyan sikerülhet megmenteniük az életüket, másrészt pedig a rendkívüli helyzetben mihez kezdjenek egymás közti viszonyaikkal. Különösen ami a Kárász Zénó alakította nagytőkést, Kohner Artúrt, a feleségét, a jelentős örökség tulajdonosát, Weiss Helént - akit Szávai Viktória formál meg a színpadon -, illetve a vagyontalan, fiatal özvegyet, Kohner szeretőjét, Valériusz Lolát - Menczel Andrea - illeti.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Nagyon nehéz szakítani egymással, amikor már nem szeretjük egymást."
Francois de la Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ