Több mint negyven előadást tartanak a fertőrákosi barlangszínházban
Dátum: 2018. október 15., hétfő, 8:48

Több mint negyven előadást tartanak jövő nyáron a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban, ahová mintegy harmincezer nézőt várnak - hangzott el a programokat bemutató sajtótájékoztatón pénteken Sopronban.

Pataki András, a barlangszínházat üzemeltető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, hogy a kínálat igazodik a térség turisztikai igényeihez. A szezonban fellép többek közt a hatszoros Grammy-díjas David Sanborn szaxofonos, Tommy Campbell dobos, a szaranszki Orosz Nemzeti Balett és Zorán.

Az idény június 2-án kezdődik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Ötórai hangoló elnevezésű koncertjével. Ezzel az elnevezéssel további kilenc alkalommal adnak koncertet a szimfonikusok Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester és zongoraművész tiszteletére, aki a barlangszínházat mint kulturális helyszínt felfedezte. Liszt, Mozart, Haydn, Borodin, Ravel, Schubert és Dohnányi művei csendülnek majd fel ezeken az alkalmakon.

Jövőre is megtartják az idei szezonra kialakított tematikus heteket, a Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozat idejére. Június 9-én az ExperiDance Revans című produkcióját lehet megtekinteni, másnap pedig a Budapest Jazz Orchestra Ella 100 című műsora hallható, amelyben Malek Andrea, Tóth Vera és Náray Erika énekel Ella Fitzgerald tiszteletére.

A SopronDrum hetében az ütős hangszerek kerülnek a középpontba, fellép a Santanával is turnézó Dennis Chambers dobos, Tommy Campbell dobos és David Sanborn szaxofonos. A magyar ütősöket a 35 éves Amadinda együttes képviseli majd.

A tánc hetében, június 22-én a szaranszki Orosz Nemzeti Balett mutatja be Bizet Carmen című produkcióját, másnap pedig a Csík zenekar ad koncertet. A klasszikus héten a Kassai Állami Opera Puccini Bohémélet című előadását lehet megtekinteni olasz nyelven, majd a Győri Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciójában Mozart Figaro házassága című vígoperáját.

A Páneurópai Piknik harmincadik évfordulója alkalmából jövőre műsorra tűzik a Valahol Európában című musicalt Halasi Imre rendezésében, Mikó István és a Petőfi Színház művészeinek szereplésével.

Augusztus 2-án Badár Sándor és Aranyosi Péter humoristák lépnek fel, másnap pedig a Budapest Bár ad koncertet. Augusztus 9-én és 10-én pedig az ExperiDance Amazonok című táncjátékát lehet megtekinteni.

Több német nyelvű előadást is terveznek, egyebek mellett Lehár Ferenc Víg özvegy című operettjét.

A szezont szeptember 14-én Zorán koncertje zárja.

Az idei nyári szezonban 41 előadáson csaknem húszezren vettek részt a barlangszínházban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Csak egy szót kell a templomban kimondanod, hogy megházasodj, és csak egy nevet álmodban, hogy elválj."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ