Magyar Hírlap - Kiss B. Attila az Operettszínház, Zalán János a Magyar Színház élén
Dátum: 2018. október 23., kedd, 8:47

Kiss B. Attila operaénekes került a Budapesti Operettszínház, Zalán János jelenlegi igazgató a Pesti Magyar Színház élére - közölte a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjúban az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós elmondta, a pályázatokat a szakmai zsűri elbírálta, az ő szakmai javaslatukat fogadták el.

A pályázatokat júliusban írták ki, a nyertesek 2019. február 1-jétől öt évig tölthetik be az igazgatói pozíciójukat.

A miniszter beszélt a fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) is. Mint mondta, az NKA történelmi szerepét nagyra értékeli: negyven év szocializmus után létrejött egy olyan intézmény, amely a politikától függetlenül támogatta a magyar kulturális életet, ez rendkívüli jelentőségű szerinte.

"Viszont minden változik és átalakul, így nem ismerek olyan struktúrát, aminek ne kellene megfelelnie a kor kihívásainak, és ez alól az NKA sem kivétel" - mondta azzal kapcsolatban, hogy korábban úgy fogalmazott, ez az év nagy fordulatot hoz majd az intézmény számára.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ A sötétség segíti a sötétséget."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ