Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő 90 éves
Dátum: 2018. október 30., kedd, 7:54

Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő október 30-án lesz kilencvenéves. AZ MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Az első világháborús harci szolgálatáért vitézi címet kapott apja hivatalnokként dolgozott, anyja gyors- és gépírónő volt. Mariann gyerekkorától színésznő akart lenni, de apja nem helyeselte elhatározását. Első iskolai szavalóversenyét tizennégy évesen nyerte meg, majd 1948-ban előadta Babits Mihály Laodameia című monodrámáját Aquincumban. A rendhagyó előadás nézői között volt Egri István, aki azonnal szerződtette a Pesti Színházhoz. Egy év múlva meghallgatásra jelentkezett Gellért Endrénél, a Belvárosi Színház főrendezőjénél, aki azonnal átküldte a Nemzetibe Major Tamáshoz azzal az üzenettel, hogy vegye fel. A meghallgatásra várók tömegén átvágva bekopogott a bizottsághoz, és produkciójának előadása után Major valóban szerződtette.

Csernus Mariann fél évszázadon át volt a Nemzeti tagja, tanulmányait a színház stúdiójában 1953-ban fejezte be. 1989-től a színház örökös tagja, 2000 óta a Pesti Magyar Színház művésze. Sikerekben gazdag pályát mondhat magáénak, melynek kezdetén olyan művészek egyengették útját, mint Tőkés Anna, Sulyok Mária, Somogyi Erzsi, Mezei Mária. Az elmúlt hetven évben a magyar klasszikusok mellett Euripidész, Shakespeare, Moliére, Brecht, Shaw, Osborne, Sartre, Tolsztoj, Giraudoux, Albee műveiben lépett fel, emlékezetes, groteszk humorral, drámai erővel teli alakításai voltak Illyés Gyula, Molnár Ferenc, Örkény István, Szabó Magda, Gyurkovics Tibor színműveiben is.

Pályaíve nem volt töretlen, a hatvanas évek elején főszerepek sora után háttérbe került. Mellőzöttsége mögött - ami számára csak később derült ki - politikai utasítás rejlett, mert 1956-ban távozott testvérei közül az egyik az amerikai titkosszolgálatnak dolgozott. Önálló estekkel járta az országot, Jászai Mari naplójával, Károli Gáspár Vizsolyi Bibliájának részleteivel. Lefordította Liv Ullmann Változások című önéletrajzi naplóját, s egybeszerkesztve adta elő Simone de Beauvoir A megtört asszony című kötetével. Legnagyobb sikerét Weöres Sándor Psyché című művével aratta: a kétórás monodrámát 1970-től ötszáz alkalommal adta elő. A vállalkozás a siker mellett Weöres és felesége, Károlyi Amy barátságával is megajándékozta. 2000-ben párhuzamosan játszotta Örkény Macskajátékának Gizáját a szekszárdi Deutsche Bühne színpadán német nyelven és magyarul a Karinthy Színházban. Emlékezetes volt Emerenc megformálása Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatában.

A színpadon sem szárnyalhatott mindig, magánélete is görög sorstragédiákra emlékeztet. Első házasságából származó lánya, aki szintén a színészi pályát választotta, 1988-ban öngyilkos lett. A tragédiát megpróbálta feldolgozni, kiírni magából, elmélyült a pszichológiában is, így született a Ki voltál, lányom? című könyve. Jászai Mariról és Tőkés Annáról is írt tanulmányokat, önéletrajzi ihletésű kötete az Eszterlánc és a Csillagszóró.

Művészi munkásságát 1970-ben Jászai Mari-díjjal, 1976-ban érdemes művészi címmel ismerték el, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést 2006-ban kapta meg, 2009-ben Szendrő József-díjjal tüntették ki. 2010-ben emlékezetes alakításaiért, színészi életművéért Kossuth-díjat vehetett át.

Kilencvenévesen is játszik; a Pesti Magyar Színházban Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabjában alakítja az öreg nénit.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ A probléma csak ennyi: művész tudsz-e maradni, miközben felnőtté válsz, mert minden gyermek művész."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ