Pesitz Mónika kapta a vajdasági Pataki-gyűrű díjat
Dátum: 2018. október 30., kedd, 8:03

Pesitz Mónika, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrű díjat hétfő este Szabadkán.

A színésznő a Mi történt Baby Jane-nel? című előadásban Jane megformálásáért érdemelte ki a Pataki-gyűrűt. A darab szövegkönyvét Henry Farrell regénye alapján Ernyei Bea és Galambos Péter írta, az előadást Galambos Péter rendezte.

A szereppel kapcsolatban Pesitz Mónika korábban arról beszélt, hogy a "színész gyakran a tapasztalataira épít, de ezt most nem tehetem, mert ilyen tapasztalataim nincsenek, ugyanakkor a rendező tanulmányozott szenvedélybetegeket, olvasott vallomásokat anonim alkoholistáktól, és utánajárt ennek a témának". Elmondta: nem egyszerű a szerep, figyelni kell a részletekre.

Az előadás ugyan ötszereplős, Pesitz Mónika azonban szinte minden jelenetben benne van, így az összkép olyan hatást kelt, mintha egy monodrámát nézne a közönség.

Galambos Péter rendező úgy foglalta össze a történetet, hogy az egy testvérpárról szól, "két színésznőről, akik valaha hollywoodi filmcsillagok voltak, de már két évtizede nincsenek a pályán, egyikük egy baleset következtében lebénul, de mindketten lesodródnak a színészi pályáról". A rendező véleménye szerint "ez elsősorban egy idegfeszítő krimi, amely egy testvérháború szörnyűségeit fedi fel előttünk, a viszály a be nem vallott, elhallgatott dolgok és a hazugságok miatt alakul ki".

A Pataki-gyűrű díjat az előző évadban nyújtott legkiemelkedőbb színészi alakításért ítéli oda a zsűri, és a délvidéki magyar színjátszás napján adják át. A pecsétgyűrű mellé 1000 euró (324 ezer forint) értékű pénzjutalom is jár.

A délvidéki magyar színjátszás napja október 29., annak emlékére, hogy Pataki Lászlónak, a szabadkai Népszínház alapító tagjának rendezésében hetven évvel ezelőtt, 1945-ben ezen a napon mutatták be a színház első darabját, Balázs Béla Boszorkánytáncát.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„ Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki."
Braque
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ