Ma kezdődik a szabadkai Desiré fesztivál
Dátum: 2018. november 24., szombat, 11:17

Ma kezdődik Szabadkán a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál, amelyen tizenhat előadást és egy koncertet, kilenc ország produkcióját láthatja a közönség december 1-ig.

A régió egyik legizgalmasabb színházi fesztiválja az idén a Barbaricum alcímet viseli. A tizedik Desiré Central Station fesztivál a Hasszán Aga felesége című előadással kezdődik pénteken. Az Újvidéki Színház produkcióját Urbán András, a Desiré Fesztivál főszervezője rendezte Ljubomir Simovic drámája nyomán. A punkzenével teletűzdelt előadás a női sorsról, a női szerepekről, a nők elleni erőszakról, az áldozathozatalról és az anyaságról szól.

Szintén pénteken tekintheti meg a közönség a ljubljanai EnKnapGroup Dark union című előadását, amelynek koreográfusa Nagy József (Josef Nadj). Az előadás középpontjában egy pár áll, akiknek mindössze pár boldog pillanat adódott, mielőtt az élet múlékonysága közéjük ékelődött.

A kortárs színházi fesztivál második napján az Ulysses Színház Bakkhánsnők című előadását, majd a Tisztavizű Patakok Családja elnevezésű formáció Intimitás című produkcióját láthatja a közönség.

November 25-én, vasárnap három előadást is műsorra tűznek. A Szabadkára látogatók megnézhetik a zágrábi Montazstroj Krleza, avagy mi közünk a zászlókhoz, vagy a zászlóknak hozzánk, hogy sírjunk értük című előadását, amelyet Zlatko Pakovic rendezett. Ezt követi a ljubljanai Szlovén Ifjúsági Színház előadása. Lars von Trier Idióták című művét Nina Rajic Kranjac állította színpadra. A nap lezárásaként pedig szintén egy szlovén előadást mutatnak be: Uros Kaurin és Vito Weis HŐS 2.0 - Az előadások előadása című produkcióját láthatja a közönség.

Hétfőn a zágrábi Kerempuh Szatirikus Színház előadásában, Oliver Frljic rendezésében lesz látható Luigi Pirandello legismertebb műve, a Hat szereplő szerzőt keres. Ugyanezen az estén láthatja a szabadkai közönség a ljubljanai Via Negativa társulat 365 zuhanás című előadását.

A boszniai Nemzeti Színház Féljétek Allahot: Camil Sijaric életének és halálának értelme című előadását november utolsó keddjén láthatják a fesztiválra érkezők. Ugyanaznap lesz látható a fesztiválon az első magyarországi előadás is. A szegedi Metanoia Artopédia a Jég-doktrínák - variációk a náci retorikára című előadást viszi Szabadkára.

Másnap egy francia és egy orosz előadás lesz látható. A Compagnie Cecile Loyer A hiány pillanatait, míg a szentpétervári Akhe Mérnöki Színház a Diktatúra című előadást mutatja be a fesztivál nézőinek.

November 29-én, csütörtökön látható a fesztiválon a Tünet Együttes Sóvirág - avagy a létezés eufóriája című produkciója, egy 93 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje. Ezt követően a Bitolai Nemzeti Színház Noé (Új) Macedóniája című abszurd előadása lesz látható Kokan Mladenovic rendezésében. A színház másnap a Doktor Faust című előadását mutatja be, amelyet Christopher Marlowe Doktor Faustus tragikus históriája című műve alapján Urbán András rendezett. Szintén november utolsó napján látható Szabó Veronika Queendom című előadása.

A fesztivál zárónapján a Tünet Együttes Burok - a táguló idő összehúzódásai című előadása után a szlovén Laibach együttes koncertjén vehet részt a közönség.

A szabadkai színházi rendezvényre Szerbiából, Magyarországról, Szlovéniából, Koszovóból, Franciaországból, Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, Bosznia-Hercegovinából és Oroszországból érkeznek színészek, rendezők és társulatok. Az esti produkciók mellett közönségtalálkozókon, beszélgetéseken és kritikai szemináriumon is részt vehetnek az érdeklődők.

A Desiré Central Station fesztivált - amely nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta - 2009-ben rendezték meg először.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ