Lázár Kati Kossuth-díjas színésznő 70 éves
Dátum: 2018. december 14., péntek, 9:22

December 14-én lesz hetvenéves Lázár Kati Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő és rendező, kiváló művész. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Lazarovits Katalin néven született Nagyváradon. Édesanyja, aki súgó volt Harag György nagybányai társulatában, és maga is színésznő szeretett volna lenni, már születésétől kezdve színészi pályára szánta. Gyerekszínészként a Liliomfi kis pincérfiújaként és A királyasszony lovagja egyik apródjaként debütált. Tizenöt éves korában szüleivel áttelepült Magyarországra. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1969-ben, harmadik próbálkozásra vették fel, 1973-ban diplomázott.

Pályáját a legendássá vált 25. Színházban kezdte, 1974-től Miskolcon, 1976-tól Szolnokon játszott, 1978-tól a Nemzeti Színház, 1980 és 1991 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. Pályája itt teljesedett ki, nemzedéke egyik legerőteljesebb, legérzékenyebb, legnagyobb színművészévé vált, rendezőként és színészpedagógusként is kipróbálta magát. 1991-ben egyik alapítója volt a budapesti Merlin Színháznak, igazgatóként Jordán Tamással közösen vezette a Merlin Színészképző Műhelyt. 1994-ben az induló Új Színházhoz szerződött, 1998 óta szabadúszó.

Színészként gyerekdaraboktól zenés előadásokon át komédiákig és drámákig mindent játszott, elsősorban Babarczy László, Gothár Péter, Ascher Tamás, Ács János és Székely Gábor rendezte előadásokban. Színpadra lépett Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című drámájának címszereplőjeként. Játszotta Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámájában Martirio szerepét, saját rendezésében Ponciát alakította. Megformálta Marie figuráját Ionesco Különóra című darabjában, A kopasz énekesnő című abszurdban pedig Mrs. Martint. Euripidész Médeia című darabjában a címszerepben, Peter Weiss Marat halála című darabjában Marat élettársának a szerepében nyújtott felejthetetlen alakítást - az utóbbi előadás 1982-ben a belgrádi nemzetközi színházi fesztiválon mindhárom fődíjat megnyerte: a zsűri három nagydíjának egyikét, a közönségét és a legjobb rendezését.

Csehov Három nővérében Anfissza szerepét alakította, a Nemzeti Színházban Bíró Lajos Sárga liliomában némán ült végig egy felvonást. Az Alföldi Róbert rendezte Szentivánéji álomban Puck szerepében állt színpadra, a nőNYUGAT című előadásban több mint százszor láthatta a közönség. A színésznő jelenleg a Szkéné Színház produkciójában, Háy János Nehéz című darabjában az anya szerepében látható, a Belvárosi Színházban A folyón túl Itália című Joe Dipietro-komédiában olasz nagymamát alakít, valamint játszik a Kultúrbrigád és az Átrium közös produkciójában, A Krakken műveletben is.

Számos filmben is szerepelt, emlékezetes alakítást nyújtott Gothár Péter Idő van, Tarr Béla Werckmeister harmóniák és A londoni férfi, Alföldi Róbert Nyugalom, Maár Gyula Hoppá és Koltai Róbert Szamba című alkotásaiban, de ő volt Tímár Péter Csinibabájának járőröző ávósnője, Ernesztin is. Olyan filmekben is láthatta a közönség, mint a Makra, az Utazás Jakabbal, az Apám néhány boldog éve, az Áramütés, a Sose halunk meg, a Megint tanú, a Retúr, a Liliomfi, valamint a Sorstalanság és a Kincsem. Főszerepet játszott az Ál(l)omás című kisjátékfilmben, szerepelt Nemes Jeles László legújabb filmjében, a Napszálltában. 1992-ben az Anna filmjéért, 2004-ben a Másnapért és a Rózsadombért megkapta a Magyar Filmszemlén a legjobb női epizódszereplőjének járó díjat.

Lázár Kati komikus tragikának nevezi magát, drámai súly, energikus humor, érzelmi szélsőségek jellemzik alakításait. Színpadon és filmen is rendszeresen alakít tragikus sorsú, nehéz életű nőket. Művészetének összegzése a Jászai Mari naplójából saját maga szerkesztette Kripli Mari című önálló estje.

Művészetét 1986-ban Jászai Mari-díjjal, 1993-ban Déryné-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta az országos színházi találkozó díját, 1997-ben a Kiváló Művész elismerést, 2000-ben a színikritikusok díját vehette át. 2004-ben Kossuth-díjat kapott, az indoklás szerint "hosszú évek óta a magyar színházi élet meghatározó színésznője, kiváló alakításai mellett gondot fordított arra, hogy megszülethessen a Merlin Színház, emellett kiváló színészpedagógusi munkát is végzett. Igazi színházteremtő egyéniség." 2011-ben a Színházi Kritikusok Céhe neki ítélte a legjobb mellékszereplőnek járó díjat. 2012-ben a Vidéki Színházak Fesztiválján a legjobb színésznőnek járó elismerést kapta a kaposvári Csiky Gergely Színház A szent család című előadásában nyújtott alakításáért. 2018-ban átvehette a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját.

Jordán Tamással közös gyermeke Jordán Adél színésznő, akivel többször játszott együtt színpadon és a kamera előtt is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„Aki nem kóborol, nem éri el a tengert."
Spanyol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ