Ősbemutatóval kezdi az évet a Szegedi Nemzeti Színház
Dátum: 2018. december 30., vasárnap, 19:42

Molnár László egyfelvonásos operája, a Szép Ernő drámájából írt Májussal kezdi az újévet a Szegedi Nemzeti Színház - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

A darabot Toronykőy Attila állítja színpadra, csakúgy mint a melodrámával párban játszott Donizetti vígoperát, a Bolondokházát. A premiert január 15-én tartják, akkor a zeneszerző, Molnár László, a teátrum örökös tagja dirigálja a Szegedi Szimfonikus Zenekart.

Két nappal korábban a Kecskeméti Katona József Színház a Csárdáskirálynővel érkezik Szegedre, Béres Attila rendezésében. A legnépszerűbb magyar operettet többek között olyan ismert és közkedvelt művészekkel láthatja a szegedi közönség, mint Sáfár Mónika, Szemenyei János és Egyházi Géza.

Január 21-én a Molnár Dixieland Band fennállásának 55. évfordulója és a zenekarvezető Molnár Gyula 75. születésnapja alkalmából jubileumi gálakoncertet ad az együttes, sztárvendégként csatlakozik hozzájuk Berki Tamás, Illényi Katica és Lázár István.

Január 25-én az Imre Zoltán Program keretében Szeri Viktor Melinda álma és Katonka Zoltán Enigma című koreográfiáját tekinthetik meg a kortárs táncművészet kedvelői a Kisszínházban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap."
Daumer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ