A Liliomfi zenés változatát mutatja be márciusban a Madách Színház
Dátum: 2019. január 14., hétfő, 11:30

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.

A darab főszerepében Nagy Sándort láthatják a nézők, a további szerepekben Szerednyey Béla, Magyar Attila, Serbán Attila, Barabás Kiss Zoltán, Barát Attila, Jenes Kitty, Kovács Gyopár, Ladinek Judit, Dobos Judit, Tóth Angelika és Berényi Dávid lép színre. Az előadást Szente Vajk rendezi - közölte a színház az MTI-vel.

Bár a Liliomfi egy "korszerű musical köntösébe" öltözik, a történet az eredeti műhöz hasonlóan a XIX. században játszódik majd, a szereplők pedig a színdarabból és a Makk Károly által készített filmből is ismert figurák lesznek, például Szellemfi, Camilla kisasszony és Kányai fogadós, a vándorszínészek, a balatoni vendégek, valamint a szerencsétlenül járó ifjabb Schwartz is felbukkan majd.

Szente Vajk Szigligeti Ede darabjában új színekre, új lehetőségekre is bukkant, és olyan kérdéseket feszeget például, hogy meddig megy el az ember a boldogságáért, a szülők hogyan próbálják meghatározni a fiatalok életét és mennyire van ebben igazuk - írják a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„ Ha kivágtad az utolsó fát és megmérgezted az utolsó folyót, rá fogsz jönni arra, hogy a pénzt nem lehet megenni."
Indán közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ