Zalán János marad a Pesti Magyar Színház igazgatója
Dátum: 2019. január 21., hétfő, 8:56

Zalán János marad a Pesti Magyar Színház igazgatója, miután ismét őt nevezte ki a teátrum élére az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós a szakmai bizottság javaslatának figyelembevételével február 1-jétől 2024. január 31-ig terjedő időtartamra nevezte ki Zalán Jánost a Pesti Magyar Színház igazgatójának - olvasható a www.kormany.hu oldalon pénteken megjelent közleményben.

Mint írják, a pályázatot a szakmai bizottság - nyolc tag részvétele mellett - egyhangúlag támogatta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018. július 10-én írt ki pályázatot a színház igazgatói feladatkörének betöltésére.

Zalán János színművész, producer, kommunikációs szakember négy éve vezeti a Pesti Magyar Színházat. Színész diplomáját 1991-ben szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2007-ben diplomázott a Kodolányi János Főiskola televízió és reklám szakán. A színház honlapja szerint több, filmművészettel kapcsolatos cég ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, közreműködője, média és kommunikáció témaköri egyetemi megbízott előadó. 2013 és 2015 decembere között Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészeti Kollégiumának vezetője volt. 2018. augusztus 30-tól az emberierőforrás-miniszter színházügyi szakmai tanácsadó testületének, a Színházművészeti Bizottságnak az elnöke.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„A szexualitás kereszt. Szerencsére nem feszítenek rá egész életünkben.
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ