Diákoknak hirdetett vetélkedőket a Nemzeti Színház
Dátum: 2019. február 28., csütörtök, 10:44

Március 10-ig meghosszabbította a Nemzetiszínháztörténeti elnevezésű, 10. és 11. osztályos diákcsapatoknak szóló vetélkedője jelentkezési határidejét a Nemzeti Színház, amely Ember küzdj, és bízva bízzál címmel egy új pályázatot is kiírt 13-23 éves diákok számára.

A teátrum 2019-ben már ötödik alkalommal várja játszani az ország 10. és 11. osztályos diákcsapatait. A Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőben négyfős csoportok vehetnek részt, akik egy iskolából kell, hogy verbuválódjanak. A csapatok három, kizárólag az interneten keresztül zajló fordulóban mérik össze tudásukat. Az idei vetélkedő középpontjában Németh Antal, "a színházcsináló" áll - közölte az MTI-vel hétfőn a Nemzeti Színház.

Mint a teátrum közlemény emlékeztet, Németh Antal rendező, színháztörténész 1935 és 1944 között volt a Nemzeti Színház igazgatója. A jelentkező csapatoknak az ő életének, pályafutásának eseményeit kell kutatniuk, aminek során digitális dokumentumokat készítenek és nyújtanak be: filmet, plakátot, prezentációkat és sok minden mást.

A három internetes forduló eredményei alapján a legjobb hat csapat kerül a döntőbe, melyre a Nemzeti Színházban kerül sor június 11-én.

A csapatok tableteket, színházbérleteket és könyvutalványokat nyernek, a győztes csapat iskolájába pedig a Nemzeti Színház egy napra kitelepül rendhagyó irodalomórákkal, beszédórával, olvasópróba játékkal, smink- és fodrászbemutatóval és a színház művészeinek focicsapatával.

A vetélkedőre március 10-én éjfélig lehet jelentkezni a www.nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo honlapon.

Ember küzdj, és bízva bízzál címmel a színház 13-23 éves diákok számára is pályázatot indít. A teátrum által Az ember tragédiája előadáshoz készített szpotok nyomán várják a diákok saját gyártású, 20-30 másodperces telefonos videóit, melyekben a pályázók saját ötleteikkel egy-egy szállóigét jelenítenek meg.

A saját névvel ellátott videókat március 18-ig a tragedia@nemzetiszinhaz.hu email-címre lehet küldeni, az eredményhirdetést március 25-én tartják.

Az első helyezett nyereménye egy mobiltelefon, két tiszteletjegy a színház szabadon választott előadására, valamint Az ember tragédiája szállóigéjét tartalmazó két vászon válltáska.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne."
Don Marquis
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ