Nemek és igenek címmel tart bemutatót a Centrál Színház
Dátum: 2019. március 1., péntek, 7:51

Szombaton tartják Nina Raine Nemek és igenek című darabjának bemutatóját a Centrál Színházban. A Puskás Tamás rendezésében látható darab főhősei harmincas-negyvenes éveikben járó angol ügyvéd házaspárok.

Az előadásban Bata Éva, Lengyel Tamás, Kovács Patrícia, Pálfi Kata, Schmied Zoltán, Bereczki Zoltán és Pokorny Lia játszik. "A darab szerte a világon indulatokat kavart, hisz kendőzetlen őszinteséggel, ugyanakkor mély empátiával mesél nőkről és férfiakról, szexről és hatalomról" - olvasható a produkció ismertetőjében.

Mint írják, a fiatal angol író darabját először láthatja a magyarországi közönség.

A darab története szerint Edward és Kitty igazi álompár. A férfi sikeres ügyvéd, az első gyerekük éppen csak megszületett, az új otthonuk pedig magazinba illően szép. Esténként jómódú barátaik nevetésétől hangos a ház. A társaságból többen is éppen ugyanazon az ügyön dolgoznak, egy nemi erőszak tárgyalásán. A nappali lassan tárgyalóteremmé alakul, a derűs hangulat szertefoszlik, a régi barátok, a házaspárok ellenségként rontanak egymásnak.

Puskás Tamás a darabról szólva arról beszélt, hogy ha van útja a boldogság elérésének, az az érdekek egyeztetésén és nem a győzelem hajszolásán keresztül vezet. "Ha mindenáron győzni akarunk, veszíteni fogunk, csak akkor nyerhetünk, ha egyezkedünk - társadalmi és párkapcsolati szinten egyaránt" - fogalmazott a rendező.

Nina Raine 1975-ben született, angol színházi rendező és drámaíró, Craig Raine angol költő és Borisz Paszternak orosz író unokahúga, Ann Pasternak Slater költő lánya. A Nemek és igenek (Consent) premierje 2017 áprilisában volt Londonban, a National Theatre-ben, Ben Chaplinnel a főszerepben.

A darabot a Centrál Színházban Baráthy György fordításában tűzik műsorra. Az előadás díszletét Bagossy Levente, a látványt Pallós Nelli, a jelmezeket Kárpáti Enikő tervezte.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„Azon a napon lettél felnőtt, amikor először nevettél egy jót – önmagadon."
Ethel Barrymore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ