Áprilisban rendezik Szegeden a Rekamié kamaraszínházi fesztivált
Dátum: 2019. március 5., kedd, 9:04

Áprilisban rendezi meg megújult regionális kamaraszínházi fesztiválját Rekamié címmel a Szegedi Nemzeti Színház, a közönség hat nap alatt, hat társulat produkcióját láthatja.

Barnák László főigazgató a fesztivál pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy április 8-13. között határon túli magyar színházak magyar szerzők műveiből készült előadásait mutatják be a szegedi Kisszínházban.

A színész-rendező kifejtette, a magyar kultúra határokon átívelő kincs. Bár több fesztivál is lehetőséget kínál a közönségnek arra, hogy megismerkedjen a határon túli magyar társulatok előadásaival, van még hely ezen a terepen, a Rekamié új színfolt lehet a hazai színházi palettán.

A nyitóelőadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Az ördög próbája című produkciója lesz. Másnap Schilling Árpád és Láng Annamária Exit című darabját láthatja a közönség a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában.

A jugoszláv posztmodern egyik legfontosabb képviselője, Danilo Kis novellája alapján készült az Újvidéki Színházban a Borisz Davidovics síremléke című darab. Az Alekszandar Popovszki rendezte produkciót számos fesztiválon díjazták. A Zentai Magyar Kamaraszínház Molnár Ferenc örök érvényű klasszikusát, a Liliomot hozza el a fesztiválra, az izgalmas formanyelvű előadást Mészáros Tibor rendezte. A házigazda Szegedi Nemzeti Színház Závada Pál Az utolsó üzlet című produkciójával szerepel a fesztiválon, a drámát ősbemutatóként Lukáts Andor állította színpadra tavaly ősszel. A záró produkció Heltai Jenő Naftalin című komédiája lesz, melyet Novák Eszter rendezett a Nagyváradi Szigligeti Színházban.

Kísérőprogramként a fesztivál minden előadást követően közönségtalálkozót szerveznek az alkotókkal.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ A halál nemcsak az élet vége, hanem az élet orvossága is. Sehol sem lehet olyan jól kinyújtózkodni, mint egy koporsóban"
Tillier
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ