Ma van a színházi világnap
Dátum: 2019. március 27., szerda, 10:13

Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Carlos Celdrán rendező, író, színház igazgató fogalmazott meg.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az 57. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára.

Az idei színházi világnapon Carlos Celdrán kubai rendező, író, színház igazgató üzenetét olvassák fel az előadások előtt a színházakban. A művész üzenetében - amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez - azt írja, hogy a színház hivatása átélni az adott, a múló pillanat puszta igazságát. "Színházi szülőhazám, az enyém és a színészeimé azokból a pillanatokból szövődik, melyekben nem bújunk maszkok mögé, nincs többé mellébeszélés és félelem, hanem mi magunk vagyunk, és a sötétben megfogjuk egymás kezét" - fogalmaz.

Mint írja, a színház láthatatlanul terjed, nem ismeri a földrajzot, de beleavatkozik mindazok életébe, akik művelik. A színházművészet egyesít.

"A nagy mesterek tudják, hogy az elismerés semmilyen formája nem érvényes a munkájuk lényegét illető bizonyosságon kívül: vagyis azt, hogy kétségek közepette csak pillanatokra valósítják meg az igazságot, a kétértelműséget, az erőt, a szabadságot" - írja.

"Amikor megértettem, hogy a színház önmagában is olyan, mint egy ország, a világot behálózó hatalmas terület, felszabadító döntést hoztam: ne menj el onnan, ahol vagy, ne rohanj máshová. Ahol te vagy, ott a közönség. Ott vannak a társaid, akikre szükséged van" - olvasható az üzenetben.

"Így hát nem mozdulok, otthon maradok, látszólag nyugodtan, valójában éjjel és nappal munkába merülve, hiszen e mozdulatlan mozgás lendülete művészetem titka" - zárja sorait.

A világnap alkalmából számos színház várja különleges programokkal, kulisszajárásokkal, nyíltpróbákkal a közönséget. A PIM - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a Bajor Gizi Színészmúzeumban egész napos programsorozattal csatlakozik a világnaphoz. Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület szakmai díjakat ad át, emellett a Hevesi Sándor-díjat, a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának elismerését is odaítélik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„ A világ nagy emberei általában nem voltak nagy tudósok, a nagy tudósok pedig nem voltak nagy emberek."
Holmes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ