Nagyerdei Szabadtéri Játékok - Húsz színházi előadás az idei programban
Dátum: 2019. május 7., kedd, 9:59

Az idei nyári színházi programsorozatban a helyi Csokonai Színház mellett tizenegy vendégtársulat tizennégy produkcióját, összesen húsz előadást láthat a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közönsége - mondta el Debrecen polgármestere a rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján.

Papp László (Fidesz-KDNP) az egyik legjobb döntésnek nevezte, hogy 2014-ben felújították a nagyerdei pihenőpark egy részét és a szabadtéri színpadot, ahol tavaly már több mint 34 ezren tapsoltak a bemutatott produkcióknak.

A szabadtéri színjátszásnak nagy hagyományai vannak Debrecenben - tette hozzá a polgármester, megemlítve, hogy már 1950-ben voltak szabadtéri színielőadások a városban, 25 éve indult újra a szabadtéri színjátszás a városban és öt éve nyitották meg újra az ezer látogató befogadására alkalmas nagyerdei szabadtéri színpadot.

Papp László Debrecen szolgáltató jellegét emelte ki a kultúra területén is, amit véleménye szerint jól jelez, hogy a nagyerdei színházi előadásokat a helyiek mellett egyre többen keresik fel a régióból, illetve a határon túli településekről.

Bódor Edit, a szervező Főnix Kft. ügyvezető igazgatója felidézte, hogy negyedszázaddal ezelőtt a régi városháza adott otthont a felújított nyári játékoknak, majd azt a helyszínt kinőve az akkori tanítóképző főiskola udvarán ácsolt színpadon mutatták be a produkciókat a mobil lelátókon ülő közönségnek. Öt éve a Nagyerdő fái alatt csaknem minden előadást teltházzal mutatnak be immár minőségi körülmények között - fűzte hozzá.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója arról beszélt, hogy a környező országokat tekintve Magyarországon van a legtöbb nyári színház: több mint száz helyszínen játszanak rendszeresen az országban.

"Nagy dolognak" nevezte, hogy ebben a versenyben öt év alatt a Nagyerdei Szabadtéri Játékoknak "műsorpolitikával, érett gondolatokkal, a színpad adottságaival" előkelő helyet kivívnia magának.

Vidnyánszky Attila megtiszteltetésnek nevezte, hogy ők nyithatják meg az idei programsorozatot május 29-én a Körhinta című színművel a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában. "Az előadás hazajön, a történet itt született, részben innen indult el a siker útján" - utalt a Kossuth-díjas rendező a történet eredeti helyszínére, a Debrecen melletti egykori tanyavilágra.

Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója kiemelte, hogy a szabadtéri játékokon most először mutatnak be operát: a Figaró házasságát a helyi társulat és a Co-Opera előadásában augusztus 12-én láthatja a közönség.

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok programja a http://www.debreceniszabadteri.hu oldalon található.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki."
Braque
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ