Június közepén indul a Szarvasi Vízi Színház idei évada
Dátum: 2019. május 9., csütörtök, 9:35

Tizenöt komédia, vígjáték és musical mellett drámák, koncertek, beszélgetések és számos egyéb program várja a közönséget június 14. és augusztus 19. között a Szarvasi Vízi Színház kilencedik évadában.

A vízi színház programjaira immár az egész országból, sőt a határon túlról is várják a vendégeket, amit az évad műsoráért felelős szarvasi Cervinus Teátrum, a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Teátrumi Társaság közötti, példaértékű együttműködés tesz lehetővé - mondta el a hétfői budapesti évadismertető sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Fekete Péter hangsúlyozta, hogy a műsorban szórakoztató és komoly, "gondolkodós" darabok egyaránt helyet kapnak, a megtermelt nyereséget pedig ingyenes programokra fordítják.

Babák Mihály, Szarvas polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a program fantasztikus, hanem a környezet is: a Körös holtága feletti víziszínpad rengeteg attrakcióra nyújt lehetőséget a 74 napon át tartó évad során.

Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója és Seregi Zoltán, a Szarvasi Vízi Színház művészeti vezetője az idei kínálatból kiemelték a Magyar Teátrum Nyári Fesztivált és a Cervinus Művészeti Fesztivált. Csasztvan András hozzátette, hogy a Szarvasi Vízi Színház teljes programja elérhető már a http://viziszinhaz.hu honlapon.

Szabó Károlyné, a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: egy-egy Goldoni-darabbal lép fel a Nemzeti Színház és a beregszászi színház társulata, számos előadás érkezik Békéscsabáról, de többek között a veszprémi, a nyíregyházi és az egri színházak produkcióit is élvezheti majd a közönség.

Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója kiemelte, hogy a Békés megyében máig fontos szlovák nemzetiségi kultúra is megjelenik a fesztivál programjában.

Mint hangsúlyozta, a évadban nemcsak könnyed szórakozást ígérő produkciók kapnak helyet, hanem komoly nagyszínházi előadásokat is kivisznek a víziszínpadra. A színházi előadások mellett pedig több más műfaj - például a népművészet - is megjelenik, de helyi művészeti egyesületek műsoraival is találkozhat a közönség.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ A tizedik Múzsa, aki most kormányoz: a sajtó."
Trollope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ