Vidnyánszki Attila: régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak
Dátum: 2019. május 22., szerda, 16:29

Régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak, az előadóművészeti szervezetek új támogatási rendszert kaptak és elkezdődött a színházépületek megújulása - jelentette ki a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója a szervezet hétfői, Nyíregyházán megtartott közgyűlése után.

Vidnyánszki Attila a sajtótájékoztatón az elmúlt évek legfontosabb szakmai kérdésének nevezte a támogatások megváltozásával kapcsolatos döntéseket, melynek eredményeképpen a kormány a társasági adókedvezmény (tao) helyett idén több mint 37 milliárd forintot biztosít az előadóművészeti szervezeteknek.

Mint mondta, az első körben hamarosan hatmilliárd forintot osztanak ki a színházak között, a támogatások mellett pedig elkezdődtek a szintén régen várt színházfelújítások.

Ennek keretében egyszerre öt színház megújulása zajlik, ezek közül elsőként október 23-án kaposvári teátrumot adják majd át, "ez tehát egy példa nélküli helyzet a magyar kulturális életben" - fogalmazott Vidnyánszki Attila.

Szabó László, a társaság titkára a sajtótájékoztatón elmondta, a nyíregyházi közgyűlésen az Budapesti Operettszínházat, a kisvárdai színházat és a ferencvárosi Pinceszínházat tagjai közé fogadta teátrumi szervezet, emellett a tagság kilenc új tagozat létrehozásáról döntött és megszavazta azok vezetőit is.

A színházvezetők a közgyűlésen tájékoztatást kaptak többek között a nemzeti alaptantervhez a színházpedagógiai témakört felölelő szakanyag elkészítéséről, a művészi életpálya díjazásával és értékelésével kapcsolatos modellről, valamint a pajtaszínházi programról is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
Aforizmák
„Fucsik azt mondta: Emberek, legyetek éberek! Én meg azt mondom: Éberek, legyetek emberek!
Szász János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ