Változatos műsorkínálat az egri Gárdonyi Géza Színház jövő évadában
Dátum: 2019. május 24., péntek, 6:25

Változatos műfajú előadásokat, köztük színjátékot, operettet, krimit, dal-, tánc- és vígjátékot kínál a 2019/2020-as évadban az egri Gárdonyi Géza Színház.

Blaskó Balázs, a színház igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a változatosság gyönyörködtet tematika jegyében meghirdetett következő évadban a közönség láthatja a Warrenné mestersége című színjátékot, a Rigó Jancsi című operettet, Az egérfogó című krimit, a János vitézt, a Bolerót és A nagymamát.

A gyerekeknek szánt műsortervben három bemutató szerepel: a Marsak Tizenkét hónap, a Süsü, a sárkány és a Forró vizet a kopaszra című mesejáték. A Stúdiószínpadon egy táncjáték és Ray Cooney komédiája, a Páratlan páros szerepel az új évad bemutatói között.

Topolánszky Tamás, a GGTánc vezetője a szeptember 25. és 29. között megrendezendő Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválról azt mondta, hogy azon a házigazda GGTánc mellett további nyolc fellépő, társulat, táncszínház mutatkozik be.

Jelen lesz az egri fesztiválon a Magyar Táncművészeti Egyetem, az Iversedance - Fodor Zoltán Társulat, a Bozsik Yvette Társulat, a Duna Táncműhely, a dunaújvárosi Bartók Táncszínház, a Pécsi Balett, a Miskolci Balett. Láthatja a közönség Rémi Tünde és Appelshoffer János önálló estjét.

A sajtótájékoztatón Habis László, Eger polgármestere az MTI kérdésére azt mondta: biztosított a teátrum működésének anyagi háttere. A város költségvetése tartalmazza a színház támogatását és a társasági adókedvezményt felváltó pályázatok jó eséllyel biztosítják a szükséges forrásokat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
Aforizmák
„ Diplomata az,aki megjegyzi egy nő születésapját, de elfelejti a korát."
Szép Ernő
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ