Vass Éva színművészt június 4-én búcsúztatják
Dátum: 2019. május 28., kedd, 9:25

Vass Éva színművésznő hamvasztás utáni búcsúztatását június 4-én, kedden 14.30 órakor tartják Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában - közölte a Madách Színház és a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel.

A kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész május 11-én, 85 éves korában hunyt el.

Vass Éva 1933. július 23-án született Budapesten. 1952-ben az Ifjúsági, illetve az Úttörő Színházban kezdte pályáját statisztaként, majd az Ifjúsági Színház stúdiójában tanult. 1954-től a Pécsi Nemzeti, 1956-tól a Petőfi, illetve a Jókai, 1957-től a Madách Színház tagja volt, ahonnan 18 év után, 1975-ben szerződött Kecskemétre. Ezt követően 1978-tól a Várszínház, 1983-tól a Nemzeti Színház tagja, 1991-től pedig a Független Színpad művésze volt. 1994-től a Budapesti Kamaraszínházban játszott.

Jelentős színpadi szerepei között volt Catherine (Miller: Pillantás a hídról), Betty (Priestley: Veszélyes forduló), Miranda (Shakespeare: A vihar), Ophelia (Shakespeare: Hamlet), Stella (Williams: A vágy villamosa), Lucy (Brecht-Weil: Koldusopera) és Júlia (Hubay-Vass-Ránki: Egy szerelem három éjszakája).

A filmvásznon 1953-ban a Rákóczi hadnagyában debütált, majd mások mellett a Nem ér a nevem, A gyilkos a házban van, a Hideg napok és a Hangyaboly című produkciókban láthatta a közönség. Emlékezetes alakítást nyújtott a Menekülés a börtönbe, a Rettenetes szülők, a Földnélküli János és a Pá, drágám! című tévéjátékokban is.

Utolsó szerepét Oscar Wilde Bunbury című darabjában a Kamaraszínházban játszotta. Férje, Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész 1998-ban bekövetkezett halála után nem lépett fel többé.

Vass Éva kétszer kapta meg a Jászai Mari-díjat (1958, 1963). Az Érdemes művész címmel 1983-ban tüntették ki, míg 1988-ban kiváló művész lett.

2000-ben, férje halála után két évvel alapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelyet 2017 óta Ascher Tamás rendező vezet, a tagjai közé tartozik Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ Az egyetlen bűn, amelyet nem tudunk egymásnak megbocsátani – a véleménykülönbség."
Ralph Waldo Emerson
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ