Celldömölki társulat nyerte az ötödik Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját
Dátum: 2019. június 4., kedd, 5:51

A celldömölki Soltis Lajos Színház előadása nyerte az ötödik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját - tájékoztatták a szervezők a fesztivál vasárnapi zárását követően az MTI-t.

A produkciókat szakmai zsűri értékelte. Ennek tagja volt Pataki András Jászai-díjas rendező, a fesztivál igazgatója, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos szövetség elnöke és Szávai Viktória Jászai-díjas színművész.

A testület a KASZT fődíját a celldömölki Soltis Lajos Színháznak ítélte oda, amely Szigligeti Ede A cigány című népszínművét állította színpadra. A társulat tagja, Temesi Zsolt az előadásban nyújtott játékáért a legjobb mellékszereplő díját is átvehette.

A második helyezést a győri RÉV Színház, a Kb35Inács és a budapesti FAQ Színház koprodukciójában készült Pillangó című monodráma szerezte meg. Az előadó Balla Richie elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját, míg Szivák-Tóth Viktornak a legjobb dramaturg elismerést ítélték oda.

A Körmendi Kastélyszínház Társulat Jordi Galcerán A Grönholm-módszer című darabjával végzett a harmadik helyen. A csoportból Szép Dánielt színészi különdíjjal jutalmazták.

Ugyancsak ezt az elismerést kapta meg Tóth Zsolt, a komlói Súgólyuk Színház Balfácánt vacsorára című vígjátékában nyújtott teljesítményéért. A produkciót Fajcsi Ferenc állította színpadra, őt a fesztivál legjobb rendezőjének választották meg. A legjobb női főszereplő a pápai S.K. Társulat Furcsa pár női változatában Olivet alakító M. Varga Veronika lett.

Arany minősítést ítéltek oda RÉV Színház-Kb35Inárcs-FAQ Színház Pillangó című előadásáért, az S.K Pápa Társulat Egy ló besétál a bárba című munkájáért, a Körmendi Kastélyszínház Társulat A Grönholm-módszer című előadásáért és a komlói Súgólyuk Színház Balfácánt vacsorára produkciójáért.

Ezüst minősítést vehetett át a székesfehérvári Szabad Színház Mikä Myllyäho Káosz című darabjáért, és az S.K. Társulat Furcsa pár feldolgozásáért.

Bronzot kapott a veszprémi Alig Színpad Mese, mese átka monodrámája. Az előadó Zalavári András szerzői különdíjban részesült. Ugyancsak bronzot minősítést kapott az Érmihályfalváról érkezett Móka Színjátszó Kör Molnár Ferenc művéből készült A császár című színdarabja.

Ebben az évben Pataki András fesztiváligazgató 75 előadásból válogatta össze a versenydarabokat.

Hoppál Péter a térség országgyűlési képviselője az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint záróbeszédében hangsúlyozta: az elmúlt öt év alatt a Kárpát-medence legrangosabb magyar nyelvű amatőr színjátszóinak találkozójává vált a rendezvény, "a határon túli résztvevők jelenléte pedig tovább erősítheti a nemzeti összetartozást (.) erre is büszke lehet a város, a térség".

Polics József, Komló polgármestere hangsúlyozta, hogy gazdagabbá vált a város a fesztivállal.

Fajcsi Ferenc, a házigazda Súgólyuk Egyesület rendezője kiemelte: az elmúlt öt esztendő alatt fantasztikus embereket ismerhettek meg, az egész város a fesztivál mögé állt, rengeteg biztatást, segítséget kaptak és örül annak, hogy amit öt évvel ezelőtt megálmodtak, az valóra vált.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„ Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ