Ma kezdődik a Vidéki Színházak Fesztiválja Budapesten
Dátum: 2019. szeptember 2., hétfő, 10:20

Ma kezdődik a Vidéki Színházak Fesztiválja a budapesti Thália Színházban, ahol hét nap alatt kilenc előadást láthat a közönség.

A nyolcadik alkalommal megvalósuló fesztiválon nyitóelőadásként a debreceni Csokonai Nemzeti Színház produkcióját, a Lear című darabot tűzik műsorra Ilja Bocsarnikovsz rendezésében, Ráckevei Anna főszereplésével.

Kedden látható a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház produkciójaként Heinrich von Kleist vígjátéka, Az eltört korsó Tarnóczi Jakab rendezésében. Ezt követi szerdán a Győri Nemzeti Színház produkciója: Heltai Jenő A tündérlaki lányok című művét adják elő Forgács Péter rendezésében. Csütörtökön Edmond Rostand Cyrano című darabja látható a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, Keszég László rendezésében.

Pénteken a Váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciójaként Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című színműve szerepel a fesztivál műsorán. Az előadást Jaroszlav Fedorisin rendezte.

Szombaton a nagyszínpadon a kecskeméti Katona József Színház előadása, A király beszéde látható Béres Attila rendezésében, az Arizona Stúdióban pedig a Békéscsabai Jókai Színház produkcióját, David Ives Vénusz nercben című darabját játsszák, amelyet Tege Antal állított színpadra.

A fesztivál műsorán vasárnap is két előadás szerepel. A nagyszínpadon a tatabányai Jászai Mari Színház előadásában Jaroslav Hasek Svejk című művét Spiró György átiratában, Tapasztó Ernő rendezésében láthatja a közönség. Az Arizona Stúdióban a kaposvári Csiky Gergely Színház a Korai menyegző című darabot mutatja be a szerző, Olt Tamás rendezésében.

A produkciókat négytagú zsűri díjazza. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) való együttműködés keretében a fesztivál öt produkciójáról - a Lear, Az eltört korsó, a Cyrano, a Ványa bácsi és a Svejk című előadásról - televíziófelvétel is készül.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„ Az igazságokat gyakran kell ismételni, mert a tévedéseket is gyakran ismétlik."
Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ