Nyolc bemutató az Örkény Színház új évadában
Dátum: 2019. szeptember 4., szerda, 10:11

Térey-ősbemutató, Shakespeare-átirat, két regényadaptáció, valamint külföldi és magyar klasszikus színmű is - összesen nyolc bemutató - szerepel az Örkény István Színház 2019/2020-as évadának műsorában.

A premierek sorát Závada Péter Rómeó és Júlia-átirata nyitja Kertész utcai Shaxpeare-mosó címen szeptember 28-án a nagyszínpadon, Bodó Viktor rendezésében - közölte a teátrum kedden az MTI-vel.

Szenteczki Zita állítja színpadra Kosztolányi Dezső Édes Annáját az Örkény Stúdióban október 3-án; a színpadi szöveget Bíró Bence készítette.

December 19-én ugyancsak a Stúdióban kerül színre Jean-Paul Sartre A legyek című drámája, Hegymegi Máté rendezésében.

A 2019-es év utolsó premierje ősbemutató lesz: a nyáron tragikusan fiatalon távozott Térey János nem sokkal halála előtt fejezte be Lót - Szodomában kövérebb a fű című, az Örkény Színház felkérésére írt drámáját, melyet december 20-án láthat először a közönség, Kovalik Balázs rendezésében. A Németországban élő rendező sok év után először állít színpadra prózai előadást hazai színpadon - emlékeztet a közlemény.

Március 20-án Racine Andromakhéját mutatják be a Stúdióban Oresztész szereti Hermionét, aki szereti Pürrhoszt, aki szereti Andromakhét, aki szereti Hektórt, aki halott címen. A 17. századi francia tragédia átdolgozását Gáspár Ildikó rendezi.

Másnap, március 21-én a nagyszínpadon Lev Birinszkij Bolondok tánca című tragikomédiája debütál Zűrzavar 2042 címen Bánki Gergely átigazításával, Polgár Csaba rendezésében.

Az Örkény Színház 100. bemutatója lesz George Orwell világhírű disztópiája Mikó Csaba kamaraátiratában: a 84-et Widder Kristóf állítja színpadra május 22-én a Stúdióban.

A bemutatók sorát május 23-án Heinrich von Kleist: Hermann csatája című előadása zárja Tarnóczi Jakab rendezésében, akinek Bodó Viktorhoz és Hegymegi Mátéhoz hasonlóan ez lesz az első rendezői munkája az Örkény Színházban.

A 2019/2020-as évadtól kezdve a társulat tagja Borsi-Balogh Máté, akit a tavaly bemutatott Macbeth-ből ismerhet már az Örkény közönsége, Tenki Réka pedig anyai örömök elé néz, ezért szerepeit a színház átosztja.

A teátrum ezt az évadot is az Örkény-kerttel indítja: az immár hagyományos évadnyitó fesztivált az Erzsébetvárosi Önkormányzattal közös szervezésében tartják meg szombaton a Madách téren.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ Becsüld meg a kezdőt – ő semmi, de még minden lehet."
Forbáth Imre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ