Hét bemutató a Váci Dunakanyar Színházban
Dátum: 2019. szeptember 11., szerda, 7:05

Hetedik évadát kezdi meg a Váci Dunakanyar Színház hét bemutatóval, amelyből hat produkció a színház falai között lesz látható és egy a V4 fesztivál rendhagyó, négy nyelven bemutatott előadásaként kerül színre - mondta a színház igazgatója hétfőn, Vácon.

Kis Domonkos Márk elmondta, hogy szeptember 21-én induló évadban a színháznak három koprodukciós előadása lesz, a repertoárban megtalálhatóak kortárs és klasszikus darabok is. Hozzátette, hogy a színház folytatja a kulturális missziós tevékenységét, amelynek a célja a fiatalok színházi nevelése, mivel a jelenlegi adatok szerint csak 5 százalékuk veszi igénybe ezt a kulturális szolgáltatást. Sokat járunk így a környék iskoláiba is - fűzte hozzá a színházigazgató.

A Váci Dunakanyar Színház vezetője beszélt arról, hogy jövőre már egy önálló társulatot szeretnének a kőszínházban.

Bakos-Kiss Gábor művészeti vezető bemutatta a szeptember 21-én induló évad első darabját, Georges Feydeau Esküvőtől válóperig című bohózatát, amelyből a sajtótájékoztató végén a két főszereplő, Erdélyi Tímea és Karalyos Gábor színművészek előadtak egy rövid részletet.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy április 4-én mutatják be Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című darabját Kis Domonkos Márk rendezésében.

2019 novemberében Sütő András Advent a Hargitán című darabját, 2019 decemberében Mihály Tamás-Horváth Péter Canterbury mesék című művét, 2020 márciusában Lewis Carroll Alice Csodaországban című művét (Thuróczy Katalin fordításában), 2020 áprilisában pedig Szerb Antal VII. Olivér című művét láthatja a közönség - derül ki a teátrum műsorfüzetéből.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„Nem szabad haragudni a divatra, hisz oly fiatalon hal meg."
Jean Cocteau
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ