Az ifjúság megszólítása lesz a célja a szabadkai Népszínháznak a közeljövőben
Dátum: 2019. szeptember 14., szombat, 12:34

Az ifjúság megszólítása, a színház körül tevékenykedők fiatalítása lesz a célja Körmöci Petronellának, aki a 2019-2020-as évadtól a szabadkai Népszínház magyar társulatának új művészeti vezetője.

Körmöci Petronella az MTI-nek elmondta, hogy a következő időszakban szeretné megszólítani a fiatalokat, fejlesztené a színház jelenlétét a közösségi médiában és a fiatalok igényeihez igazítaná a jegyértékesítést is. Olyan szerzőket és alkotókat kíván meghívni a következő négy évben, akik fiatal koruk ellenére már bizonyítottak saját területükön.

Az idei évadban négy bemutató várható, de lesznek olyan további produkciók is, amelyekben egy-egy színész megmutatkozhat.

Az évad Pass Andrea Újvilág című, fiatalokról fiataloknak szóló drámájával indul október 5-én, amelyet maga az írónő rendez. Az előadás fő célcsoportja a középiskolás korosztály, de a fiatal felnőtteknek is érdekes lehet a darab - magyarázta a művészeti vezető. Az előadások játszási időpontját a középiskolások időrendjéhez igazítják, hogy a buszok menetrendje vagy a kollégiumi lámpaoltás miatt senkinek ne kelljen lemondania a színházi élményről - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mindezek mellett az előadásokat követően beszélgetéssorozatot kezdeményeznek, amelynek keretében szakemberekkel beszélgetnek a felvetett kérdésekről, szerelemről, rasszizmusról és minden érintett témáról.

A karácsonyi időszakban a szokásokhoz híven idén is egy könnyedebb, zenés darabbal kedveskednek a közönségnek. Ezúttal a Somogyi Gyula, Eisemann Mihály és Zágon István által jegyzett Fekete Péter című operettet viszik színre, amit élő zenével játszanak majd. Egyre kevesebb az élőzenés előadás a színházban, a teátrum saját zenekara ugyanis megszűnt - magyarázta Körmöci Petronella, aki éppen ezért örömének adott hangot, hogy a nehézségek ellenére sikerül majd összehozni a zenészeket és a színészeket.

Az évad második felében Andrzej Saramonowicz kortárs lengyel szerző Tesztoszteron című darabját viszik színre, amelynek érdekessége, hogy kizárólag férfiak játszanak benne. A feketekomédia a férfisorsról szól, valamint arról, milyenek a férfiak és - szerintük - milyenek a nők. Az előadást Kovács Dániel Ambrus rendezi.

Körmöci Petronella felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi művészeti vezetőnek, Gyarmati Katának az ötlete volt, hogy készüljön olyan előadás, amelyben csak a társulat férfiszínészei játszanak, illetve olyan is, amelyben csak a nők. Az új művészeti vezető ezt az elképzelést kívánta megvalósítani a 2019-2020-as évadban. S míg a férfiszínészek a Tesztoszteronban játszanak, a társulat női tagjai az évad végén bemutatandó, Parti Nagy Lajos által átdolgozott Sógornők című előadást próbálják.

Az új évadban két frissen végzett színész került a társulathoz, és a tervek szerint az ő vizsgaelőadásaik is repertoárra kerülnek, ezek időpontját azonban még nem lehet tudni - közölte a művészeti vezető.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„Az udvariasság hamis pénz, amelyért valódi értéket kaphatunk. "
Arthur Schopenhauer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ