Pénteken kezdődik Gyergyószentmiklóson a romániai nemzetiségi színházak fesztiválja
Dátum: 2019. október 9., szerda, 7:32

Pénteken kezdődik Gyergyószentmiklóson a romániai nemzetiségi színházak fesztiválja, amelyen 14 város színháza húsz előadást mutat be négy különböző nyelven - közölte kedden a szervező Figura Stúdió Színház.

A 13. Nemzetiségi Színházi Kollokvium név alatt ismert seregszemle október 11. és 20. között zajlik Gyergyószentmiklóson. A sűrű programra való tekintettel két másik Hargita megyei színház is teret biztosít egy-egy előadásnak, az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház saját előadását mutatja be a székhelyén, a csíkszeredai Csíki Játékszín pedig az Aradi Kamaraszínház produkcióját látja vendégül.

A tíznapos rendezvényen a szervezők színházi előadásokkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, műhelymunkával, felolvasószínházzal, könyvbemutatóval és könyvvásárral várják az érdeklődőket.

Előadásokat mutat be az Aradi Kamaraszínház, a Bukaresti Állami Zsidó Színház, a Figura Stúdió Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a nagyszebeni Radu Stanca Színház német tagozata, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Csíki Játékszín, a Temesvári Állami Német Színház, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum, valamint az Újvidéki Színház.

A zömében magyar és német nyelvű kőszínházak mellett több független színházi társulat is jelen lesz, meghívást kapott a bukaresti Giuvlipen roma színházi társulat, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és 3G Színház, de mozgásszínházi előadással a sepsiszentgyörgyi M Studio, valamint Cári Tibor színházi zeneszerző CT Project - Sculpting Sounds című koncertje is szerepel a Kollokvium programjában.

A fesztivál ideje alatt egy rendhagyó színházi esemény, vacsoraszínházi előadás is megtekinthető lesz a Marosvásárhelyről érkező Magaskonyhaművészett nevű kezdeményezés jóvoltából.

A színházi program mellett számos kísérőprogram várja az érdeklődőket. A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban a Simándy József operaénekes születésének 100. évfordulójára szervezett kiállítást, kortárs drámákból készült felolvasószínházi előadásokat tekinthet meg a közönség. Lesz filmvetítés is, Reisz Gábor Rossz versek című nagyjátékfilmjét mutatják be. Emellett Hodgyai István színházi plakátjaiból, valamint Benedek Levente grafikus kollázsmunkáiból nyílik kiállítás.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„A nő akkor a legerősebb, ha gyöngeséggel vértezi fel magát."
George Sand
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ