Hét erdélyi magyar és egy budapesti színház is résztvesz a legnagyobb román színházi seregszemlén
Dátum: 2019. október 11., péntek, 7:31

Hét erdélyi magyar színház és a budapesti Radnóti Színház is résztvesz a román fővárosban szervezett 29. Országos Színházi Fesztiválon, amely a román színházi szakma legfontosabb seregszemléjének számít.

Az október 18. és 27. között zajló fesztivál ötödik éve a román államelnök védnöksége alatt zajlik, az idei rendezvényt az 1989-es rendszerváltozás és a romániai forradalom 30. évfordulójának szentelik - közölték csütörtökön a szervezők.

A fesztivál tíz napja alatt 41 romániai produkciót láthat a közönség, amelyek a 2018-2019-es évadban születtek. Külföldről négy előadást hívtak meg, közöttük a budapesti Radnóti Színház III. Richárd című produkcióját, amelyet Andrei Serban román rendező állított színpadra. A szervezők által közölt program szerint a fővárosi teátrum október 22-én játssza az előadást a Bulandra Színház Liviu Ciulei termében.

A szervezők külföldi táncszínházi előadást is meghívtak, így a szentpétervári Eifman Ballet az Anyegin című produkciót mutatja be Bukarestben.

Az erdélyi magyar színházak közül a legtöbb előadással, hárommal a Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz jelen, játsszák a Tompa Gábor által rendezett Jónást és A velencei kalmárt, illetve az Andrei Majeri rendező által jegyzett Las Meninast.

A bukaresti seregszemlén lesz a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Luigi Pirandello IV. Henrik című művével, amelyet Victor Ioan Frunza állított színpadra. Beválogatták a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Székely Csaba Semmit se bánok című műve alapján készült előadást, amelyet Lendvai Zoltán rendezett.

A seregszemlén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Thornton Wilder A mi kis városunk című drámáját viszi színre Vladimir Anton rendezésében.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Maria Wojtyszko lengyel drámaíró Sam, avagy felkészülés a családi életre című művét mutatja be, rendező Bocsárdi László.

A jegyértékesítés alapján az egyik leginkább várt produkciónak számít a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Három nővére, amelyet Albu István jegyez.

A fesztiválra meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is, amely Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című drámáját viszi színre Madalin Hincu rendezésében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ Mondd csak meg, ki csodál, s én megmondom, ki vagy."
Sainte-Beuve
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ