Önálló társulata lesz jövőre a Váci Dunakanyar Színháznak
Dátum: 2019. október 11., péntek, 7:33

Önálló társulata lesz a következő évadtól a Váci Dunakanyar Színháznak - jelentette be Fördős Attila (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön a színházban tartott sajtótájékoztatón.

A 2020/2021-es évadtól a színház így már nem befogadószínházként, hanem önálló társulattal működik.

Fördős Attila hozzátette, hogy a Váci Dunakanyar Színház a jövőben is teret ad más társulatok produkcióinak.

Kis Domonkos Márk, a színház igazgatója arról beszélt, hogy nemzetközi turnéra indul a Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház közös produkciója, a Ványa bácsi, amely fődíjat nyert nemrég a breszti 24. Belaja Vezsa Nemzetközi Színházi Fesztiválon.

Hozzátette, hogy a Csehov-előadást a díjnak köszönhetően meghívták egyebek mellett Moszkvába, Kijevbe, Odesszába, Ungvárra, Vilniusba, Sziktivkarba, Szatmárnémetibe, New Yorkba és Tokióba is.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 5 millió forinttal támogatja a produkció külföldi bemutatását.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, a város országgyűlési képviselője hangsúlyozta: amit a Váci Dunakanyar Színház elért, nemzetközi szinten is megállja a helyét. Hozzáétette: ezt azért is fontos tudatosítanunk magunkban, mert mi, magyarok sokszor azt gondoljuk, hogy a sorok közepén vagy a végén lenne a helyünk, pedig sokszor a teljesítményünk alapján a sorok elejére kellene ülnünk.

A Váci Dunakanyar Színház egy amatőr színjátszó csoportból nőtte ki magát. Az elmúlt években a város rendelkezésükre bocsátotta a régi mozi épületét, amelye tavaly 345 millió forint kormányzati támogatásból újult meg teljes körűen.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„ Mire az ember megöregszik, a gyertya többe kerül, mint a születésnapi torta."
Bob Hope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ