Az egri csillagok musical változatát mutatja be a békéscsabai Jókai Színház
Dátum: 2020. január 13., hétfő, 15:40

Várkonyi Mátyás és Béres Attila Egri csillagok című történelmi musicalje lesz az év első bemutatója a Békéscsabai Jókai Színházban, a darabot keddtől láthatja a közönség.

Az Egri csillagokat a színház művésze, Katkó Ferenc rendezi, aki elmondta: előadásukban keveredik a fantázia és a történelmi valóság. A darab hősiességről és árulásról, szerelemről és bosszúvágyról, legendás történelmi győzelemről szól; minimális a szöveg, 14 tagú zenekar játszik, színi hallgatók és a békéscsabai Balassi Táncegyüttes táncosai jelennek meg a színpadon. A darab központi gondolata a hűség és a hazafiasság.

Hozzátette: nem könnyű színpadra vinni a művet, mert az alapjául szolgáló könyvet és az abból készült filmet mindenki ismeri és azt várja vissza; ám a filmhez képest szűkített a színpadi variáció, kevesebb a szereplő. A rendező néhány helyen változtatott a szövegkönyvön is, amit a musical szerzői elfogadtak.

"Romantikus történelmi mesét szeretnénk elmesélni, megidézni azt a legendás kort, a hős várvédőket" - fogalmazott Katkó Ferenc, hozzátéve, hogy a csatajeleneteknél nem használnak fegyvert, helyette a tánccal, mozdulatokkal adják vissza az események hangulatát.

Különlegesnek ígérkezik a díszlet, Egyed Zoltán díszlettervező egy virtuális világot, kiterjesztett valóságot visz a színpadra. Több síkban forgatható ledfalak érzékeltetik a helyszíneket, a várfalakat, a tájat, a füstöt, a ködöt - árulta el. Kiss Kata jelmeztervező ruhái korhűek, a regényhez hű öltözetek lesznek.

A szereposztás érdekessége, hogy Dobó István figurájára az egri Gárdonyi Géza Színház művésze, Kelemen Csaba kapott meghívást, aki több mint húsz éve játssza már ezt a szerepet. Hegedűs hadnagyként a szabadkai Kovács Nemes Andor lép színpadra, Bornemissza Gergelyként Puskás Dániel, Cecey Évaként Nádra Kitti. A gyermek Gergő és Vicuska szerepét hat gyermek próbálja.

Seregi Zoltán direktor az olvasópróbák kezdetén úgy fogalmazott, a Gárdonyi Géza regénye nyomán született színpadi változat a magyar történelem olyan eseményét idézi fel, amelyre büszkék lehetünk, amely erősítheti nemzeti identitástudatunkat.

Magyarországon az iskoláskorú gyerekek mintegy 20-25 százaléka sosem jut el kőszínházba, ennek az aránynak a javítását tűzte ki célul a Lázár Ervin Program, amelyhez a Békéscsabai Jókai Színház is csatlakozott, az Egri Csillagok musical is része a programnak. A tervek szerint a helyi általános iskolák harmadikos és ötödikes tanulói ingyen tekinthetik meg az előadást.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ Minden nevetés nélkül töltött nap elvesztegetett idő."
Charlie Chaplin
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ