Krúdy világának hangulatát idézi meg a Békéscsabai Jókai Színház új bemutatója
Dátum: 2020. március 11., szerda, 17:12

Csiszár Imre rendezésében Krúdy Gyula A vörös postakocsi című színjátékát állítja színpadra pénteken a Békéscsabai Jókai Színház csaknem teljes stábja.

A Kossuth-díjas rendező a próbák kezdetén elmondta, Krúdy regényének nem a cselekménye, nem is a végkifejlete, hanem a hangulata a legfontosabb, ezért az abból készült színpadi műhöz "színészileg is másként kell hozzányúlni".

Egy lebegő kort, egyfajta álomvilágot kell megidézni, ahol eldöntetlen minden, senki nem tudja mi a fontos, és hogy hova csapódjon, gyökértelen a világ. A mi kétségbeesett 21. századi világunkról szól a mű - fogalmazott Csiszár Imre.

Hozzátette, Krúdy nem tartozott a népszerű írókhoz, mint Jókai vagy Mikszáth. Művében nincsenek nagy hősök, inkább sok kisebb szerep a jellemző, ebben a regényében is több mint húsz figura "lebeg a gyökértelen térben". Szereplőit három dolog érdekli, a zabálás, a nők és a halál - magyarázta Csiszár Imre.

A darabban mintegy harminc szereplő, sok táncos és népes közreműködő gárda lesz látható. A produkció dramaturgja Bártfay Rita; a játékteret Csiszár Imre tervezte, a szcenikus Egyed Zoltán, a jelmeztervező Szakács Györgyi.

A négy felvonás négy helyszínen játszódik. Az első a főszereplő, Alvinczi birtokán, amely a nyugalom és a biztonság szigete; a második a balatonfüredi Anna-bálon, ahol az anarchia, az öntudatlan állapot a jellemző. A harmadik a pesti kuplerájban, az emberi érzelmek furcsa árulásának színterén, a negyedik ismét az Alvinczi-kastélyban.

A három főszereplő Alvinczi Eduárd földbirtokos és világutazó; nevelt lánya, Esztella és a csábító, Rezeda Kálmán hírlapíró. Őket Bartus Gyula, Földesi Ágnes Villő és Czitor Attila kelti életre.

A pénteki premier előtt a Békéscsabai Jókai Színház aulájában megnyílik Kerekes Elek festőművész kiállítása. A nyíregyházi születésű művészt korán megragadta Krúdy világa, regényeinek érzékletes megjelenítő ereje. 2003-ban készítette első, 25 képből álló Krúdy-sorozatát. A tárlatot Jánosi Zoltán irodalomtörténész, az Irodalmi Szemle és a Magyar Napló főszerkesztője nyitja meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ A regényírásnak három szabálya van. Sajnos senki sem tudja, mik azok."
Somerset Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ