Koronavírus - Megváltoztatta az idei és jövő évadának műsorát a Soproni Petőfi Színház
Dátum: 2020. március 19., csütörtök, 18:52

A koronavírus miatt a kormány által elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel megváltoztatta idei és jövő évadának műsorát a Soproni Petőfi Színház - tájékoztatta a teátrumot működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-t.

Pataki András közleménye szerint a jelenlegi rendelkezések alapján egyelőre május 17-ig minden rendezvényüket elhalasztották. Az idei szezonban előadást már nem tudnak tartani, a bérletesek regisztrációt követően díjmentesen tekinthetik meg augusztusban a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban a Mesés musicalek című előadást.

Két darabot, a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett Stabat Mater című táncjátékát, valamint A padlás című musicalt az idei évad helyett a 2020-2021-es évadban mutatják be.

A következő évadra az 1921. december 14-én Sopronban tartott népszavazás századik évfordulója alkalmából a hűség évadát hirdette meg még januárban a soproni társulat. A meghirdetett hat előadásból hármat cserélnek.

A felnőtt bérletben a Bál a Savoyban revüoperett premierjét elhalasztják egy szezonnal, helyette A padlást játsszák. A Somogyváry Gyula És mégis élünk című regényéből készült táncművet is csúsztatják egy évvel, helyette mutatják be a Stabat Matert.

Szintén eltolják a Chicago című musicalt, elsősorban gazdasági okok miatt, viszont a bérletes nézők ezért kárpótlásként a 2021-es barlangszínházi szezonban egy hasonló műfajú produkciót tekinthetnek meg, kedvezményt biztosító jeggyel.

A többi meghirdetett előadás változatlan marad a következő évadban, így felnőttbérletben, kamara-játszóhelyen tűzik műsorra Hubay Miklós Római karnevál című színpadi játékát, Németh László Széchenyi című történelmi drámáját, amelynek a színházi világnapon, 2021. március 27-én lesz a premierje Csiszár Imre rendezésében, valamint Katona Imre Isten komédiása című misztériumjátékát Pataki András rendezésében.

A középiskolások Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját nézhetik meg a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában, emellett az Isten komédiását, a Stabat Matert, a Széchenyi és A padlás című produkciókat. A fiataloknak választható Fórumszínházi előadásokat is kínálnak.

A felsősbérletben A padlás, az Isten komédiása, A helység kalapácsa és a Fehérlófia című előadásokat tekinthetik meg.

Az alsósok a Fehérlófiát, a Forrás Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház közös darabját, A három aranygyűrű című magyar népmesét, valamint Méhes Csaba és Takács Tibor A Rézerdő lakói című zenés mesejátékát tekinthetik meg.

Az ovisok Valentyin Katajev és Alekszej Batrakov Hétszínvirág című mesés táncjátékát, A három aranygyűrűt és A Rézerdő lakói című produkciókat nézhetik meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ Az ember élete nem az, ami megtörtént vele, hanem az, amire emlékszik, és ahogyan visszaemlékszik rá."
Gabriel Garcia Marquez
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ