Koronavírus - A film- és színházi világ 120 ezer dolgozója marad munka nélkül
Dátum: 2020. március 19., csütörtök, 18:55

Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt (787,9 millió forint) ajánlottak fel az állásukat elvesztők megsegítésére - számolt be róla a Variety.com.

Az IATSE igazgatótanácsa kedden három közhasznú szervezet, a Színész Alap, a Film- és Televíziós Alap és a kanadai Színész Alap között osztotta el az adományt. Matthew D. Loeb, az IATSE elnöke elmondta, hogy a három szervezet régóta segíti és támogatja a szakszervezet tagjait és a szórakoztatóiparban dolgozókat.

Loeb a héten az amerikai kormánnyal is felvette a kapcsolatot, hogy segítséget kérjen a munka nélkül maradt tagság számára. Egyebek mellett olyan mentőcsomagot javasolt, amely lehetővé tenné, hogy a tagok fizetett rendkívüli szabadságra mehessenek.

"A szórakoztatóipar minden szektorában tagjaink ezrei kerültek nehéz pénzügyi helyzetbe a kormány által elrendelt leállások miatt. Nem kellene, hogy a szórakoztatóipari munkások a koronavírus-járvány járulékos áldozataivá váljanak" - fogalmazott az elnök.

Az IATSE jelentése szerint a szakszervezet 150 ezer tagjából 120 ezren vesztették el munkájukat.

Mint írták, a rendkívüli helyzet hetekig, hónapokig elhúzódhat, és a szakszervezet tagjainak egészsége és biztonsága prioritás számukra. Az alkalmazottak és családjaik biztonsága érdekében a szakszervezet minden helyi irodáját is bezárta vagy minimális létszámmal működteti, és azon dolgoznak, hogy távmunkában tudják irányítani az egész szervezetet.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„ ...miről beszélhet egy rendes ember a legnagyobb élvezettel? A felelet: saját magáról."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ