Színvonalas produkciókkal készül az új évadra a zalaegerszegi Heves Sándor Színház
Dátum: 2020. április 21., kedd, 13:46

A műfaji sokszínűség jegyében hat nagyszínpadi produkciót, köztük musicalt, klasszikus művek alapján készült színpadi adaptációt, vígjátékot, valamint két ifjúsági előadást tűz műsorára a 2020/2021-es évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.

A teátrum igazgatója hétfőn a Facebookon ismertette az új évad műsortervét.

A társulat mindent megtesz azért, hogy minél előbb és minél zökkenőmentesebben indulhasson el az alkotómunka, ha az egészségügyi helyzet ezt lehetővé teszi - hangsúlyozta a koronavírus-járványra utalva Besenczi Árpád. Hozzátette, hogy a járvány miatt elmaradt bérletes előadásokat is szeretnék pótolni.

Az őszi első bemutató a Sose halunk meg című musical lesz Koltai Róbert rendezésében és főszereplésével. A darab előkészítése már márciusban elkezdődött, de a veszélyhelyzet kihirdetése miatt leállt a színházi munka.

Október 22-én Besenczi Árpád Ray Cooney Kölcsönlakás című vígjátékát állítja színpadra. December 4-én Vajda Katalin Legyetek jók, ha tudtok című színdarabját mutatják be. A Luigi Magni és Bernardo Zapponi azonos című filmjéből készült darabot Moravetz Levente rendezi.

A következő esztendőben a Trianoni békediktátum 100. évfordulójának emlékére Rákosi Viktor Elnémult harangok című darabját tűzik műsorra. A művet a Kossuth-díjas Szilágyi Tibor állítja színpadra Zalaegerszegen - jelezte Besenczi Árpád.

Felidézte, hogy A kőszívű ember fiai című produkció márciusi premierje a veszélyhelyzet miatt elmaradt, csak a házi főpróbát tudták megtartani. Reményeik szerint az előadást - egy évvel később - 2021. március 12-én láthatja a közönség Böhm György rendezésében.

A Jászai Mari-díjas rendező állítja színpadra Bakó Gábor koreográfus segítségével az évadot záró Cigánykerék című musicalt, Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza alkotását.

A Lázár Ervin-program keretében szeptember 16-án Farkas Ignác rendezésében szeretnék bemutatni a Félőlény című zenés mesejátékot. A második félévben mesemusicallel várják a fiatalabb korosztályt: Fekete István Vuk című regényéből készült produkciót Tompagábor Kornél állítja színpadra.

A stúdiószínpadon Mihály Péter rendezésében a zalai származású Szálinger Balázs Becsvölgye című színművét mutatják be. A Sóska, sültkrumpli című előadás, a bűnmegelőzési programmal összekapcsolt Vigyázat, csalók! című utazódarab, valamit a Csontketrec című Tantermi Deszka-előadás továbbra is műsoron marad.

A színház varrodájában jelenleg arcmaszkokat készítenek, emellett a teátrum dolgozói közül sokan az arcpajzsok összeállításában és csomagolásában vesznek részt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„ Semmi más nem vagy, mint az életed."
Sartre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ