A Coopera augusztus 20-án mutatja be Bánk bán előadását a Margitszigeten
Dátum: 2020. május 19., kedd, 16:02

A Coopera augusztus 20-án mutatja be új Bánk bán előadását Vidnyánszky Attila rendezésében a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A budapesti bemutatón színpadra lép majd Molnár Levente, Mester Viktória, Fischl Mónika, Kálmándy Mihály, Kováts Kolos, Boncsér Gergely, Bakonyi Marcell és Kendi Lajos is. Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara, Kórusa és Balettkara Kesselyák Gergely vezényletével - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A margitszigeti díszbemutató után az előadást színpadra állítják az azt létrehozó színházakban, így a debreceni Csokonai Színházban, a Győri Nemzeti Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban is, valamint olyan hazai és határon túli helyszíneken is, mint a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Kolozsvári Magyar Opera és a Nemzeti Színház.

A Bánk bán produkció erdélyi díszbemutatója augusztus 9-én lett volna a csíksomlyói nyeregben, azonban az erdélyi területen augusztus 31-ig érvényben lévő korlátozások miatt az előadást a szervezők 2021-re halasztják. Az augusztus 20-ra tervezett díszbemutatót viszont megtartják a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„ ...aki meghallgatja a IX. szimfóniát, és utána nekiül, hogy tapétaminát rajzoljon, az vagy szélhámos, vagy degenerált."
Loos
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ