Vidnyánszky Attila: egyedülálló helyszín lehetne a Városligeti Színház a gyerekek számára
Dátum: 2020. június 4., csütörtök, 20:30

Egyedülálló helyszín lehetne a gyerekek számára a Városligei Színház - mondta Vidnyánszky Attila szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) elnöke bízik abban, hogy a szakma véleménye hatni fog és megvalósulhat a beruházás.

A Nemzeti Színház igazgatója annak kapcsán nyilatkozott a Városligeti Színház visszaépítéséről az Ötvenhatosok terére, hogy a Liget Budapest projekt megvalósításának kereteit meghatározó Városligeti Építési Szabályzatot a főváros vezetése úgy módosítaná, hogy ne valósulhassanak meg azok a beruházások, amelyeknek a kivitelezése érdemben még nem kezdődött meg.

A műsorban elhangzott, hogy a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) arra kéri nyílt levélben Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy ne lehetetlenítse el a Városligeti Színház visszaépítését a Fővárosi Önkormányzat.

Az MTT nyílt levelében felidézik, hogy a Városligetben már 1879 óta állt egy fából ácsolt színkör, amelyet a 1909-ben építettek át kőszínházzá, a 20. század elejének neves építészpárosa, Vágó József és Vágó László tervei alapján. Az épületet 1951-ben bontották le, amikor a Városliget széléből egy széles sávot kihasítva és lekövezve kialakították a tömegrendezvényeknek teret adó Felvonulási teret.

Vidnyánszky Attila kiemelte: fantasztikus az infrastrukturális háttere a magyar színjátszásnak, világviszonylatban is különleges adottságaink vannak, az elmúlt években komoly felújítások kezdődtek el és fejeződtek be vidéki és fővárosi színházaknál. Budapesten egyetlen terület igényelne még fejlesztést: a gyerekszínház. A városligeti színház az egyetlen olyan színház volt, amely direkt gyerekek számára épült meg. Az intézmény az eredeti tervek alapján épülne újjá, korszerű belső térkialakítással, 300 férőhellyel. "Összekapcsolva a ligettel, egyedülálló helyszín volna" - mondta, hozzátéve: fájdalmas és érthetetlen számukra, hogy miközben egyetlen fát sem kellene kivágni, mégis a zöldterületekre hivatkozva akadályoznák a beruházást.

Mint mondta, hiszi azt, hogy ez a szakma általános véleménye, és bízik abban, hogy ez hatni fog.

Vidnyánszky Attila beszélt az MTT-nek a színházi élet újraindulásáról megfogalmazott ajánlásairól is. Mint mondta, elképzeléseik szerint szeptember közepétől indulhatna az új évad, komoly elmaradásaik vannak a nézők felé, az előadásokat pótolni kell.

Mint fogalmazott, szeretnék hinni, hogy júliustól a szabadtéri színházak elindulhatnak, teljes értékű szezon kezdődhet.

A közönség elhelyezéséről szólva elmondta: a külföldön is bevált technikák átvehetők, hajlandó a magyar szakma is ilyen intézkedéseket megvalósítani, de abban bízik, hogy erre már nem lesz szükség.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„ Mutassatok nekem hat sort bárki írásából, s én találok benne olyat, amiért fel lehet akasztani."
Armand Jean Du Plessis Richelieu
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ