Elhunyt Csurka László színművész
Dátum: 2020. június 17., szerda, 12:11

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja.

A színművész halálhírét fia, Csurka Gergely közölte szerdán Facebook-oldalán.

Csurka László 1936. január 21-én született Budapesten. Édesapja Csurka Péter (1894-1964) író, édesanyja Bodnár Erzsébet, bátyja az író-politikus Csurka István (1934-2012) - olvasható a művészről a Nemzeti Színház honlapján.

Mint írják, Csurka Lászlót 1955-ben politikai okokból eltávolították a Színházművészeti Főiskoláról. Ezután 1955 és 1958 között a kaposvári Csiky Gergely Színház segédszínésze volt, majd egy évadot a fővárosi Déryné Színháznál töltött. 1959-től 2000-ig a Nemzeti, 2000 és 2012 között a Pesti Magyar Színház, majd 2018-tól ismét a Nemzeti Színház tagja volt.

Rendezései között volt Csurka István Majális (1988) és Dancs István Sze-ku-kák (1990) című műve. Színpadi szerepei mellett számos filmben és tévéjátékban játszott, rendkívül népszerű szinkronszínész, Bud Spencer magyar hangja is volt. Rádiós szerepei közül ismertségben kiemelkedik a Szabó család Lacijának megformálása, a szerepet a karaktert korábban megformáló Garics János 1984-es halálát követően a sorozat 2007-es befejezéséig játszotta.

A Nemzeti Színházban legutóbb a Tizenhárom almafa (2020), a Médeia (2019), az Egy ember az örökkévalóságnak (2019), Az ember tragédiája (2018) és az Egri csillagok (2018) című előadásban játszott.

Csurka László 1988-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2013-ban Érdemes Művész díjban részesült. 2019-ben kiváló művész lett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
Aforizmák
„A bűvész nem varázsló, csak színész aki a varázsló szerepét játssza. A színészről sem szokták letépni az álszakállt!"
Rodolfó
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ