Bejelentették a Kaszás Attila-díj 2020-as jelöltjeit
Dátum: 2020. június 18., csütörtök, 14:34

Csankó Zoltán (Győri Nemzeti Színház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház) és Vlahovics Edit (szombathelyi Weöres Sándor Színház) színművészek a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei - jelentette be a díj csütörtöki online sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.

Fekete Péter felidézte: az elmúlt években a Kaszás Attila-díj rendkívüli elismertséget vívott ki magának nemcsak azért, mert kiváló művészek nyerték el, hanem azért is, mert a "legdemokratikusabb" elismerés. A díj jelöltjeit ugyanis a szakma, a díjazottat pedig a közönség választhatja ki - emlékeztetett.

Mint bejelentette, az Emmi bruttó 400 ezerről 800 ezer forintra emeli a hozzájárulását a díjhoz.

Kucsera Tamás Gergely, a díj lebonyolítását támogató Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára elmondta, hogy az MMA örömmel csatlakozott a Kaszás Attila emlékét ápoló kezdeményezéshez, hiszen az "egy igazi, polgári-társadalmi akció".

Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere, a 13. alkalommal meghirdetett díj társalapítója kiemelte, hogy már a Kaszás Attila-díj jelöltjévé válni is dicsőség, hiszen a jelölést maga a színházi szakma végzi.

Mint hozzátette, az Emmi mellett a Raiffeisen Bank is emelte a hozzájárulását, ezzel már csaknem 1,5 millió forintot tesz ki a Kaszás Attila-díjjal járó összeg.

Tardy-Molnár Anna, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a díj igazi összefogás eredménye, a kezdeményezéshez ugyanis csatlakozott a Magyar Művészeti Akadémia, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Raiffeisen Bank, a Magyar Teátrumi Társaság, valamint a MANK is.

A jelöltekre a www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatók le a szavazatok augusztus 23-án éjfélig - közölte.

A Kaszás Attila-díj három idei jelöltjét 23 társulat tagjai választották ki szavazataikkal; az elismerést 2020-ban is az országos színházi évadnyitó keretében adják át.

A díjat a Hegyvidéki Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen, a MANK gondozza az MMA támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ