Augusztus 23-ig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire
Dátum: 2020. június 22., hétfő, 9:30

Augusztus 23. éjfélig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire. Az idén a szakmai megbecsülésen túl komolyabb pénzösszeg is jár a nyertesnek; az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelő államtitkársága bruttó 800 ezer forint, a Raiffeisen Bank bruttó 600 ezer forint összeggel támogatja a díjazottat - hangzott el az M1 aktuális csatornán.

A szavazás során két forduló van, első alkalommal a színházi társulatok maguk választanak ki egy színművészt a soraikból, majd a második forduló során az immáron szűkített listára a közönség voksolhat az online felületen keresztül. Ezáltal a teátrum tagjai és a széles közönség is kifejezheti szándékát - közölte Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, az idei esélyesek között van Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház, Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház és Vlahovics Edit, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze.

Elhangzott: 2008 óta a legfontosabb szempont a jelölésnél az, hogy a jelöltek hűek legyenek Kaszás Attila örökségéhez, a szakmai minőség mellett a társulatukért, közösségükért is sokan tegyenek.

A járványhelyzet elmúltával a MANK is újra nyit a közönség előtt, kortárs szabadtéri szoborkiállítással, ékszerkiállítással és 35 év alatti művészek tárlatával várja az érdeklődőket Szentendrén.

A Kaszás Attila-díj jelöltjeire a www.kaszasattiladij.hu weboldalon lehet voksolni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Kevés olyan bosszantó és elviselhetetlen dolog van a világon, mint másnak a jó példája. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ