Kihirdették az idei Vidor Fesztivál színházi versenyprogramját
Dátum: 2020. július 24., péntek, 14:48

Vígjátékok, előadóest és koncert is szerepel az augusztus 21. és 29. között megrendezendő Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában.

A tizennyolc előadást a Móricz Zsigmond Színházban, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, valamint a színház Krúdy Kamarájában tartják meg - közölte a teátrum az MTI-vel.

Az első produkciót augusztus 21-én este láthatja a közönség: a Miskolci Nemzeti Színház társulata a Betörő az albérlőm című komédiával indítja el a rendezvényt, majd másnap a Veres 1 Színház Tóték és a Csiky Gergely Színház Buborékok című darabjai következnek a programban.

A Nézőművészeti Kft. az Eleven éjszaka, az Orlai Produkciós Iroda a Kaktuszvirág, a Vörösmarty Színház Játék a kastélyban, a Játékszín pedig a Legénybúcsú című darabjaival jön Nyíregyházára; utóbbit nagyszínpadi és szabadtéri előadásban is megtekintheti a nagyérdemű.

Látható lesz az Ügyes kis hazugságok című vígjáték a Madách Színház, a Büszkeség és balítélet című komédia a Centrál Színház társulatainak tolmácsolásában. Legyen úgy! címmel Dés László ad koncertet Tóth vera és Básti Juli közreműködésével.

A kamaraelődások sorában a Pinceszínház a Gézagyerek, az Orlai Produkciós Iroda a Megyek utánad, a Hevesi Sándor Színház a Sóska, sültkrumpli, a TÁP Színház társulata a Rendezői változat című darabokat állítják színpadra. Az Aranytíz Kultúrház az Egyfelvonásos komédiákkal, a Neptun Brigád pedig a benn vagy című darabokkal indulnak a versenyprogram díjaiért. A kamarai programrészt Bárány Bence és Mészáros Péter Félkövérdőlt című előadói estje zárja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„Az egyetlen hasznos hazugság a gyógyszer."
Platón
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ