Tizenkét bemutatót tart az új évadban a dunaújvárosi Bartók Színház
Dátum: 2020. agusztus 13., csütörtök, 14:49

Tizenkét premiert, köztük egy musical-ősbemutatót tart az új évadban a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, amely a Város Évadát nyitja meg ősszel.

A városalapítás 70. évfordulóját ünnepelve úgy határoztak, hogy a 2020/2021-es évadban minden 70 év fölötti dunaújvárosi nézőnek ingyenes belépést biztosítanak előadásaikra, ahogy Dunaújváros valamennyi egészségügyi dolgozójának is - idézi az MTI-hez eljuttatott közlemény Őze Áront.

A színház igazgatója az új évad bemutatói közül kiemelte a Sándor Mátyás című új magyar musicalt, amelyet Mikó Csaba írta Jules Verne regénye alapján, zenéjét Szemenyei János szerezte, dalszövegeit Závada Péter írta. A produkciót, amelynek már zajlanak a próbái, Léner András rendezi, az ősbemutatót szeptember 25-én tartják.

A színház műsorra tűzi a 2020/21-es szezonban a Dollárpapa című darabot Papp Jánossal a címszerepben. A további bemutatók között van a Mario és a varázsló, A kis herceg, valamint az Illatszertár.

A Bartók Táncszínház közreműködésével két produkciót is műsorra tűznek. Bemutatják a János vitézt: az 1904-es, Kacsóh Pongrác által megzenésített darab mai hangszerelése Szirtes Edina Mókus munkája, és közösen adják elő Ferenczi György 1-ső Pesti Rackák zenekarának tagjaival. A másik premier a Nem leszek a játékszered című új zenés mű, amely az 1960-as, 70-es évek slágereiből bontja ki a történetet.

A közleményben felidézik, hogy a veszélyhelyzet idején a Bartók Kamaraszínház Virtuális Színházának előadásait, más programjait a közösségi oldalakon összesen 600 ezren tekintették meg. Az igazgató szerint a köszönet, az egymásra figyelés gesztusát is kifejezik azzal, hogy az új szezont a Város Évadának nevezték el.

Mint írják, a pandémia idején elmaradt bérletes előadások egy részét pótolni tudták a veszélyhelyzet feloldása után.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ Ne aggódj, ma nem jön el a világvége. Ausztráliában már holnap van. "
Charles Schultz
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ