Idén is családi fesztivállal indul a Kolibri Színház új évada
Dátum: 2020. agusztus 26., szerda, 13:08

Ősszel megtartja elmaradt bemutatóit és új előadásokkal is készül a Kolibri Színház, amely a szeptember 5-i Kolibri Fesztivállal nyitja meg 2020/2021-es évadát - közölte a gyermek- és ifjúsági színház szerdán az MTI-vel.

Már elindultak a Dániel András nagysikerű kufli-meséiből készülő Egy kupac kufli című előadás próbái Andrusko Marcella rendező vezetésével. A tavasszal elmaradt ősbemutatót október 10-én tartják a Kolibri Fészekben.

A közlemény szerint az elhalasztott márciusi premier helyett szeptember 11-től láthatja a közönség a Tipli című ifjúsági előadást, amelyet Krausz Attila kortárs regényéből Tasnádi István alkalmazott színpadra és Vidovszky György rendezett a Kolibri Pincében.

Gimesi Dóra Emma csöndje című, tavalyi évadra tervezett színdarabját novemberben mutatják be Kuthy Ágnes rendezésében az idény első nagyszínpadi produkciójaként.

Maria Wojtyszko Sam, avagy felkészülés a családi életre című darabját Gyevi-Bíró Eszter állítja színpadra a Kolibri Pincében 2021 tavaszán. Szintén az évad második felében tűznek műsorra két, a PlayOn! európai uniós együttműködés részeként készülő előadást: februári bemutatóként Madách Imre Az ember tragédiája című művének színpadi adaptációját Novák János rendezésében, valamint a Watergate című interaktív ifjúsági játékot, amelyet Vidovszky György rendez a Kolibri Pincében 2021 májusában. Előkészületben van továbbá Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című kétszereplős darabja, amelyet Székely Andrea visz színre a Kolibri Fészekben.

A közlemény szerint Novák János igazgató a hétfői évadnyitó társulati ülésen hangsúlyozta, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a Kolibri Színház kiemelt feladatának tartja a felelősségteljes felkészülést az új évadra: a színház vezetősége javaslatot tesz a színházon belüli távolságtartás, kézfertőtlenítés, maszkviselés és nézőszám szabályozására annak érdekében, hogy a közönség és a munkatársak is teljes biztonságban érezhessék magukat az előadásokon.

A közlemény szerint a Kolibri Fesztivált, a színház hagyományos évadnyitó fesztiválját ezúttal kizárólag szabadtéren, a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett tartják meg szeptember első szombatján.

A tavaszi időpont helyett 2020. szeptember 28. és október 4. között rendezik meg az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös szervezésében a jubileumi X. Kaposvári ASSITEJ Gyermek-és Ifjúsági Színházi Biennálét, amelyen a Kolibri A császárfiú álma és A méhek istene című előadásokkal szerepel - olvasható a színház közleményében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ A világ nagy eseményeinek a története jóformán nem egyéb a bűntettek történeténél."
Voltaire
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ