A Sose halunk meg című zenés játékkal kezdődik az évad a zalaegerszegi kőszínházban
Dátum: 2020. szeptember 1., kedd, 14:26

A 2020/2021-es évadban nyolc nagyszínpadi előadást mutat be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, az első premier október 9-én lesz, a Sose halunk meg című zenés játékot Koltai Róbert rendezi.

Az áprilisra tervezett bemutató a veszélyhelyzet kihirdetése miatt elmaradt, ezért az új évadban ezt a darabot tűzték elsőként műsorra - mondta el a hétfői évadnyitó társulati ülésen Besenczi Árpád színházigazgató. Az 1993-ban bemutatott azonos című film adaptációja az újrakezdésről, a kisember megpróbáltatásairól, az élni akarásról szól - ismertette a részleteket.

Október második felében klasszikus bohózatot, Ray Cooney Kölcsönlakás című vígjátékát állítják színpadra Besenczi Árpád rendezésében. Advent időszakában szívhez szóló, minden korosztályt megszólító, Luigi Magni és Bernardo Zapponi azonos című filmjéből készült Legyetek jók, ha tudtok című színművet tűzik műsorra Moravetz Levente rendezésében.

Januárban Rákosi Viktor és Nemlaha György Elnémult harangok című színjátékát Szilágyi Tibor rendezésében láthatja a közönség. A darab a becsületet, a hazaszeretetet, a szerelmet állítja középpontba - mutatott rá a teátrum igazgatója.

A Kőszívű ember fiai című zenés színmű már elkészült, de a pandémia miatt a március 13-ra tervezett premier elmaradt - emlékeztetett. Hozzáfűzte, Jókai Mór azonos című regényének színpadi adaptációját az eredetileg kitűzött dátum után egy esztendővel később, 2021. március 13-án, díszelőadáson mutatják be Böhm György rendezésében.

Az évadot április 16-án magyar musical, Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza szerzőpáros Cigánykerék című produkciója zárja. A hetvenes években, Budapest VIII. kerületében játszódó történetet Böhm György állítja színpadra Bakó Gábor koreográfus segítségével.

Hozzátette: a Félőlény című gyermekmusical már elkészült, a zenés mesejátékot Farkas Ignác rendezi, a Lázár Ervin-program részeként a diákoknak szeretnék szeptemberben bemutatni.

A Fekete István-regényből készült Vuk című ifjúsági darabot Tompagábor Kornél állítja színpadra. A stúdiószínpadi előadást - a Becsvölgye című színművet - Mihály Péter rendezi, a göcseji faluban játszódó krimit a zalai származású Szálinger Balázs írta - jelezte Besenczi Árpád.

Kiemelte, hogy amíg lehetséges, a társulat játszik, a próbák, a színpadi munka a járványügyi előírások betartásával zajlanak.

Besenczi Árpád beszámolt arról is, hogy aláírták a közös fenntartásról szóló szerződést, melynek értelmében 2024-ig a Hevesi Sándor Színház a minisztérium (Emmi) és a zalaegerszegi önkormányzat közös fenntartásában működik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ Egészségünket túlságosan szigorú életrenddel megóvni unalmas betegség."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ