Tipli címmel tartja idei első bemutatóját a Kolibri Színház
Dátum: 2020. szeptember 10., csütörtök, 10:09

Tipli címmel tartja idei első bemutatóját a Kolibri Színház; a Vidovszky György rendezte ifjúsági előadást pénteken láthatja először a közönség a Kolibri Pincében.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház előadása Krausz Attila Tipli című kortárs regényéből, Tasnádi István színpadi adaptációja alapján készült. Mivel a járványügyi helyzetre tekintettel nem minden meghívottnak tudnak helyet biztosítani a színházban, internetes közvetítésen keresztül is követhető a premier - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Tipli "személyes hangvételű (út)keresés". A történet szerint egy lakótelepen tengődő srác, Peti elhatározza, hogy külföldön próbál szerencsét, megmutatja a többieknek, hogy neki sikerülni fog, kezd valamit az életével. De hamar kiderül, hogy nem ilyen egyszerű az egész: az induláshoz pénz kell, ráadásul nem is kevés.

A közleményben Vidovszky Györgyöt idézik, aki az előadás alapjául szolgáló regényről elmondta: olyan fiatalokról szól, akik bár a rendszerváltás utáni első években születtek, a lehetőségeik semmivel sem lettek jobbak, mint azoké, akik a hetvenes, nyolcvanas években kezdtek tudatukra ébredni: lerobbant lakótelep, kis fizetés, nagy rezsi, éjszakai műszak, elvált szülők.

Mint mondta, a regény szerzője, a DSP nevű rapformáció egyik tagja maga is nagyon hasonló körülmények közül jön, az általa megrajzolt figurák létező alakok elegyei, a leírt helyzetek nagy része megtörtént eseményeken alapul. A regény nyelvezete visszaadja azt a világot, amelyben ezek a fiatalok léteznek.

A színpadi megvalósításról Tasnádi István dramaturg kiemelte: a regény sok szerteágazó epizódból áll, amelyeket a színpadi adaptációban egyszerűsíteni, drámailag sűríteni kellett. Ugyanez vonatkozik a szereposztásra is, a regényben megjelenő figurákat négy színész alakítja: Bárdi Gergő, Kőszegi Mari, Krausz Gábor és Nizsai Dániel, akik több szerepet is megformálnak. A jelenetek kidolgozásában fontos szerepet játszott az improvizáció.

A DSP rapjein kívül az előadás zenéjét Monori András szerezte, a díszlet- és jelmeztervező Illés Haibo, a dramaturgi munkát Oláh Borbála Luca és Kovács Blanka egyetemi hallgató segítette. Az előadást 15 éves kortól ajánlják.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„ Ami lámpafényben igaz, az nem mindig igaz napfényben."
Joseph Joubert
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ