Sokszínű és nehézségekkel teli évadot zárt a Városmajori Szabadtéri Színpad
Dátum: 2020. szeptember 23., szerda, 19:21

A Karinthy Színház A piszkosak című vendégjátékával, illetve Jirí Menzel, cseh filmrendező pályája előtti tisztelgés jeléül a Sörgyári capriccio című film vetítésével búcsúzott a nyártól és közönségétől a budai oldal hangulatos színpada, a Városmajori Szabadtéri Színpad.

A 2020-as, pandémia sújtotta évadban változtattunk a korábbi években kialakított műsorstruktúrán és bővített kínálattal, szélesebb műsorpalettával vártuk a nézőket július 12. és szeptember 19. között, amely bő két hónap alatt közel 50 eseményt valósítottunk meg.

Az idei évad nehézségei és a koronavírus-járvány okozta problémák mellett is sikeres évadot zártunk 2020-ban. A nyáron, a pandémiás helyzet feloldását követően színházat szerető és kultúrát fogyasztó közönség kedvenceként most is kiválóan teljesítő Városmajori Szabadtéri Színpad műsorán számtalan klasszikus bohózat, vígjáték groteszk és tragigroteszk mellett zenés darab is színre került, valamint egy kiemelkedő jelentőségű jeles eseményre is sor került. Olyan társulatok vendégszerepeltek színpadunkon, mint az Orlai Produkciós Iroda, a Vidám Színpad, a Rózsavölgyi Szalon, a Játékszín, a Soharóza, a TRIP, vagy a Karinthy Színház.

Az idei évad kiemelt produkcióját a még a pandémiás időszak alatt meghirdetett Összefogás Gálát, augusztus 16-án rendeztük meg, komoly szakmai együttműködéssel, amelyhez a színészekés az előadóművészek mellett zenészek, rendezőasszisztensek, súgók, ügyelők és más dolgozók is segítségüket nyújtották. Így az esti gálaműsor mellett egy délutáni programsorozatot is meghirdettünk, amelyet a színház szomszédságában található SzabadTér Bisztró épített színpadán rendeztünk meg.

A nem budapesti teátrumok legjobb idei előadásainak seregszemléje, a Városmajori Színházi Szemle idén kivételesre sikerült, a beválogatott nyolc előadásból csupán háromnak (a tatabányai Jászai Mari Színház előadásában A kutya különös esete az éjszakában, a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátékában A velencei kalmár és a Váratlan vendég a Győri Nemzeti Színházból) sikerült a budai teátrum színpadán is bemutatkoznia, mivel a járványügyi helyzet okán meghozott kormányrendeleteknek köszönhetően a mustrát lefújni kényszerültünk. A 2020-as évben ezért a díjak kiosztására már nem került sor.

A 2020-as évadban a Városmajori Szabadtéri Színpad és a TRIP közös bemutatója - két előadással - a Budapest Bár zenekar közreműködésével Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című koncertszínházi előadása volt, mely az idei budapesti nyár egyik szenzációja lett.

A Városmajor sokszínű és bőséges, minden évjáratot és ízlést kielégítő koncertkínálatában olyan nevekkel találkozhatott a közönség, mint Kamarás Iván, Rákász Gergely, Bereczki Zoltán, Horgas Eszter, Csemer Boglárka, Tompos Kátya, Kárász Eszter, Dés László és Szinetár Dóra, Palya Bea, Zséda, Blahalouisiana, Esszencia és Várkonyi Csibészek.

Szombat délelőttönként alacsony jegyárakkal minőségi báb- és gyerekelőadásokkal vártuk az érdeklődő családokat. A program elsősorban a magyar független báb- és gyerekszínházi társulatok munkáiból, színes és sokféle válogatást tartalmazott: élőszereplős színháztól a pantomimen, a zenés mesejátékon és a táncjátékon át minden megtalálható volt benne.

A Budapest Film kezdeményezéséhez csatlakozva és a gépházban közel 30 éve nem használt 2 darab 35 mm-es filmvetítőgépeket felújíttatva, elindítottuk idén a Kertmozi programsorozatunkat is, így a nyári szezonban több alkalommal, legendás magyar filmek kerültek vetítésre, illetve egy alkalommal az olasz rendezőóriás, Federico Fellini életpályája előtt tisztelegve, születésének 100. évfordulója alkalmából Az édes élet című filmet tűztük műsorra. Zárásként pedig Jiří Menzel Sörgyári capriccio című filmjével tisztelegtünk a csehszlovák új hullám kiemelkedő alakjának, az Oscar-díjat nyert filmrendezőnek a pályája előtt.

(OTS)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„A legnagyobb dolog a világon: fiatalon meghalni, de lehetőleg minél később."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ