Koronavírus - Folytathatja működését a nyíregyházi színház
Dátum: 2020. október 2., péntek, 16:12

Visszavonták a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásainak, programjainak és rendezvények felfüggesztéséről szóló, a koronavírus-járvány miatt szeptember elején kiadott polgármesteri határozatot, így a teátrum folytathatja működését - közölte a városháza sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.

A Kása Brigitta aljegyző, az operatív munkacsoport vezetője által kiadott közlemény szerint az elvégzett tesztek alapján a színház minden érintett munkatársa meggyógyult, az intézmény szombaton - a már korábban bevezetett óvintézkedések mellett - megtarthatja előadásait.

A dolgozók testhőmérsékletét folyamatosan ellenőrzik és a korábbi gyakorlatnak megfelelően kiemelten ügyelnek a nézők egészségére. A védőmaszk használata a színház épületében kötelező, a kézfertőtlenítés lehetősége a közönségforgalmi előcsarnokban és a mosdókban biztosított - olvasható a közleményben.

A teátrum tájékoztatása szerint szombaton az Édes Charity című Broadway-musical nyitja az októberi programot, az előadásokról részletesen a https://www.moriczszinhaz.hu/eloadasok oldalon lehet tájékozódni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ Minden nevetés nélkül töltött nap elvesztegetett idő."
Charlie Chaplin
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ