Novemberben indul a Madách Színház online színháza
Dátum: 2020. október 25., vasárnap, 5:55

Elsősorban a virtuális térbe helyezi át idei bemutatóit a Madách Színház. Novemberben indul a SzínpadON elnevezésű online színház, a műsorfolyam a Madách Dekameron nevet viseli.

A 2020/21-es évad rendhagyó a színházak számára. Habár a színházak többsége, így a Madách Színház is rendkívüli erőfeszítések közepette újra működik, a látogatók magatartásában jelen van a félelem, ezért az előadások csekélyebb nézői érdeklődés mellett zajlanak. "A Madách Színház mindaddig játszani fog, amíg ez lehetséges, és nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik ilyen körülmények között is ellátogatnak hozzánk" - írják a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kiemelik, egyetlen néző érdeklődését sem akarják elveszíteni, ezért úgy döntöttek, hogy folyamatos nagyszínpadi működésünk mellett idei új bemutatóikat elsősorban a virtuális térbe helyezik át. Ezzel céljuk nem csupán a járványhelyzet áthidalása, hanem állandó online jelenlét kialakítása, amely által olyan új nézők is láthatják műsoraikat, akik nem a fővárosban laknak, ritkábban jutnak színházba, vagy Magyarország határain kívül élnek.

A műsorfolyamról szólva kiemelik: nehézségek idején gyakran merítünk erőt nagy klasszikusokból. Boccaccio Dekameronja bár csaknem hétszáz éves, napjainkhoz hasonló alaphelyzetet vázol fel: járvány söpör végig a világon, és az emberek kénytelenek lemondani mindarról, ami számukra az életörömöt jelentette. Tízen egy vidéki palotába költöznek, és történeteket mesélnek egymásnak, amelyektől azt remélik, hogy megidézik számukra mindazt, ami az életben szép, értékes és élvezetes. "Ezt a gondolatot követve mi is mesélni szeretnénk nézőinknek. A mi meséink a színházról szólnak: színészekről, rendezőkről, világsikerekről, költészetről" - áll a közleményben.

Online programjaikban újra műsorra tűzik nyári bemutatóikat, az Örökké fogd a kezem és a Jövőre, veled, ugyanitt című előadásokat. De az évad folyamán új színházi bemutatókkal is készülnek. Kerüljenek közelebb! címmel műsorsorozatot indítanak útjára. Az előadásokat az újonnan átalakított, kamerákkal felszerelt Madách Stúdióból közvetítik, minden alkalommal élőben.

Az előadásokat különböző műsortípusokban tárják a nézők elé. A Kerüljenek közelebb a világsikerekhez! című esteken az érdeklődők megtudhatják, hogy hogyan születtek a legnagyobb musicalek világszerte, majd hogy arattak sikert a Madách Színházban. Meghívott alkotók mesélnek a musicalek színpadra állításának történetéről és megszólalnak az adott mű legnagyobb slágerei is. A Kerüljenek közelebb a színházcsináláshoz! című esteken mesterkurzus jelleggel elvezetnek a kulisszák mögé, vendégeik között lesznek a Madách Színház művészei és más színházak jelentős alkotói is.

Emellett a színészekről, az irodalomról és a nagy színészi teljesítményekről is szerveznek műsort, továbbá a nézők részt vehetnek a musicalslágereket középpontba állító programon is, amelynek alkalmával többek között a Rocksuli, a Mary Poppins, a Mamma Mia! dalai hangzanak el, a művészek személyes zenei kedvencei mellett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ Az, hogy egy tojásra azt mondom, hogy büdös, nem jelenti azt, hogy jobbat tudok helyette tojni."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ