Novemberben mutatják be Békéscsabán a Viktória című nagyoperettet
Dátum: 2020. október 25., vasárnap, 6:05

Novemberben láthatja a közönség Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettjét a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Zenés Színház közös bemutatójaként.

Az operett egy első világháborús magyar honvéd kapitányról, a szárnysegédjéről, a szépséges Viktóriáról és a szerelemről szól. Egy gyönyörű történet arról, hogy a szerelem mindent legyőz: háborút, fogolytáborokat, országhatárokat - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A két szerelmest szétszakítja a zűrzavaros történelem, az első világháború, de végül a hosszú viszontagságok után egymásra találnak - mondta el a műsorban Bozsó József, a Magyar Zenés Színház igazgatója.

Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója elmondta: az előadással a trianoni békediktátum 100. évfordulójára is emlékeznek. Beszélt arról is, hogy nem ez az első, hogy a két színház együtt dolgozik, évtizedek óta jó a kapcsolat a két intézmény között.

Megjegyezte, hogy John Webster nagykövet szerepét Kelemen Csaba betegsége miatt Szolnoki Tibor játssza a színpadon. Viktóriát Benedekffy Katalin és Vörös Edit alakítja, a huszárfőhadnagy szerepében Domoszlai Sándort, Jancsit pedig Bozsó József alakítja - ismertette a további szereposztást Bozsó József, aki az előadás koreográfusa is egyben.

Emellett Puskás Dániel, Nádra Kitti, Steinkohl Erika, Tomanek Gáboris látható többek között a színpadon, az előadásban fellépnek a színház fiatal művészei, valamint a békéscsabai színház tánckara is - mondta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„ A halál nemcsak az élet vége, hanem az élet orvossága is. Sehol sem lehet olyan jól kinyújtózkodni, mint egy koporsóban"
Tillier
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ