Az interneten lesznek megnézhetők az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál előadásai
Dátum: 2020. november 18., szerda, 13:02

Az interneten lesznek ingyenesen megnézhetők a Kolozsvári Állami Magyar Színház által hetedszerre szervezett Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál előadásai - jelentette be Tompa Gábor fesztiváligazgató hétfői online sajtótájékoztatóján.

Az igazgató elmondta: az utolsó pillanatig reménykedtek abban, hogy kedvezően alakul a járványhelyzet, és a hagyományos formában szervezhetik meg a fesztivált, végül az online változat mellett kellett dönteniük. E választás alaposan felforgatta az eredeti terveket, mert nem minden meghívott előadásnak van filmezett változata, illetve nem minden előadáshoz van sugárzási joguk a színházaknak.

Tompa Gábor elmondta: a november 19. és 29. között tartandó fesztivál három fejezetre tagolódik.

Az első fejezetnek még a 2018-as tervezés idején adták a Horizontok címet, amikor még nem látták előre világjárványt, amikor még nem látszottak azok a zavaros események, amelyek rányomták a bélyegüket a 2020-as évre. Úgy vélte, a fesztiválnak arra a kérdésre kell keresnie a választ, hogy mi lesz az európai kultúrával, tudunk-e kötődni az európai kulturális örökséghez, fel kell-e adni azokat az értékeket, amelyekben eddig éltünk?

"Arra fogunk reflektálni, hogy milyen utat választ majd a színház a 21. század derekán. Van-e színház az alagút végén?" - fogalmazott a fesztiváligazgató.

Az Európai Színházi Unió (UTE) elnöki tisztségét is betöltő Tompa Gábor elmondta: a fennállása 30. évfordulóját ünneplő UTE múltjára tekintenek vissza a fesztivál második fejezetében. Ezt a fejezetet kevésbé érintette a világjárvány, hiszen eleve filmen tervezték bemutatni az UTE tagszínházainak egyes reprezentatív előadásait.

A fesztivál harmadik fejezetében fiatal alkotók kísérleti előadásait mutatják be.

A seregszemle a kolozsvári magyar színészekből álló Loose Neckties Society zenekar élő online koncertjével zárul.

Tompa Gábor elmondta: a fesztivál előadásai a kezdési időponttól 24 órán át lesznek ingyenesen elérhetők a Vimeo filmmegosztó portálon. Azért ezt a megosztási lehetőséget választották, mert itt beállítható, hogy az érdeklődők milyen nyelvű felirattal kívánják követni az előadást.

A fesztivál programja az interferences-huntheater.ro/2020/ oldalon böngészhető.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„ A jóságnak legyen ökle."
Jevgenyij Jevtusenko
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ