Básti Juli kapja a Páger Antal-színészdíjat
Dátum: 2020. november 27., péntek, 15:28

Básti Juli kapja jövőre a Páger Antal-színészdíjat - jelentette be Farkas Éva Erzsébet makói polgármester közösségi oldalán.

A politikus felidézte, hogy a makói képviselő-testület 2001-ben döntött az elismerés alapításáról.

A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A szakmai kuratórium - Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája - javaslata alapján a képviselők az év végén döntenek a díjazott személyéről, a díjat pedig ünnepélyes keretek között a következő januárban vagy februárban adják át. A polgármester elmondta, erre jövőre várhatóan csak később, a járvány lezárultát követően kerülhet sor.

A kuratórium idén a színházszerető közönség szeretetét is kifejezve, egyhangúlag úgy döntött, hogy Básti Juli veheti majd át az elismerést, "Téni bácsi" legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását.

Básti Juli Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa színművészek gyermeke, Budapesten született 1957. augusztus 10-én. A színház természetes közeg volt számára, gyakran járt be anyjával munkahelyére, a Nemzeti Színházba, de nem volt határozott szándéka, hogy szülei örökébe lépjen. Érettségi után végül mégis úgy határozott, hogy felvételizik a színművészeti főiskolára, ahol Major Tamás és Székely Gábor tanítványaként végzett. 1980-ban, friss diplomával a kezében a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, majd 1984-től a budapesti Katona József Színház, 2003-tól 2015-ig a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 2015-ben csatlakozott a Centrál Színházhoz. Erőteljes, érzelemgazdag színésznő. Játéka nyomán tragikus sorsú hősnők és groteszk, eltorzult karakterfigurák is megelevenednek.

Számos filmben láthatta a közönség, sokszínű hangját pedig gyakran kölcsönözte külföldi színésznőknek filmeken, sorozatokban. 1998-ban Hallgass kicsit címmel Cserhalmi Györggyel közös nagylemeze jelent meg, amelyen Dés László és Bereményi Gáza dalait énekelték, majd 2008-ban Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János társaságában, Férfi és nő címmel ugyancsak Dés dalait adták elő, amelyeket CD-n és DVD-n is forgalmaztak.

Hivatásáról egy interjúban így nyilatkozott: ahhoz, hogy valaki jó legyen, elég egy kis ügyesség, adottság, fogékonyság és egy pici szerencse. Ám ha ennél akár egy kevéssel is több akarsz lenni, fegyelemben, odaadásban, koncentrációban a százszorosát kell adnod.

Munkáját a többi közt Kossuth-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ A szerelem buzgó megfeledkezés mindarról, ami rajta kívül van."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ