Megnevezték az idei Aase-díjasokat
Dátum: 2020. december 7., hétfő, 8:42

Horváth Margit, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Szabó Éva, a Centrál Színház, Kuna Károly, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és Spilák Lajos, a Stúdió K színművésze kapja idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat.

Az Aase-díjat, amelyet minden évben két színésznőnek és két színésznek ítél oda a neves művészekből álló kuratórium, Gobbi Hilda alapította végrendeletében az "emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői", az epizódszerepek megformálói számára - olvasható a Magyar Színházi Társaság MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

A díj Henrik Ibsen Peer Gynt című drámakölteményének egyik színpadi alakjáról, Aase anyóról kapta a nevét, mert bár maga a szerep rövid, felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget.

"Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistáknak csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot" - idézik Gobbi Hildát a közleményben.

Mint írják, a díjakat évek óta hagyományosan a Bajor Gizi Színészmúzeumban adták át, ahol minden a magyar színjátszás nagy alakjaira és elsősorban Gobbi Hildára emlékeztet. Gobbi Hildára, akinek a kezdeményezésére megalakult az intézmény, aki szinte teljesen egyedül intézte el a múzeum létrejöttét, és hozatta rendbe Bajor Gizi villáját, hogy méltó helyen és módon emlékezhessünk az egyébként oly múlandó műfaj nagyságaira.

Idén a pandémiás helyzetre való tekintettel az ünnepélyes díjátadó elmarad. A kuratórium tagjai - Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor és Márton András színművész - által kiválasztott művészek később kapják meg az elismerést.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ